Nem gyártják tovább a klasszikus Győri háztartási kekszet

117 év után nemrégiben befejezte a Győri Otthon háztartási keksz gyártását az amerikai Mondelez édességipari holding.

A cég a Győri Keksz Kft. felvásárlása után 2019-ben a keksz gyártását Győrből Székesfehérvárra telepítette, ahol a Pilóta kekszet is gyártották. A Mondelez közleménye szerint azonban 2024 első negyedévében megszüntették a háztartási keksz gyártását, és nem is tervezik annak újraindítását. A döntés oka a fogyasztói kereslet folyamatos visszaesése, számolt be a hvg.hu.

A leginkább kókuszgolyó készítéséhez és gyomorkímélő ételekhez használt termék gyártásának teljes leállításáról a Termékkritikus nevű fogyasztóvédelmi blogger számolt be. Háztartási keksz híján viszont jóval nehezebb, illetve drágább lesz majd például kókuszgolyót vagy kekszszalámit készíteni. A youtuber szerint a Győri háztartási keksz eltűnésével tulajdonképpen mindenki veszít. Más cégek ellenben továbbra is gyártani fogják a saját logóval forgalmazott háztartási kekszet, vagyis a termék nem tűnik el nyomtalanul a boltok polcairól.

Az Otthon háztartási keksz árát az utóbbi időben durván megemelte a Mondelez. A Termékkritikus rámutat, hogy az ilyen jellegű emelkedések rombolják a fogyasztói bizalmat, felvetve a kérdést, hogy a drágulás egyes esetekben nem előfutára-e a termék végleges kivezetésének. A Mondelez nyáron a klasszikus, diszkoszvetős, ezüstfóliás kis Sport szelet gyártását szüntette meg, 71 év után.

gyártásGyőri Keksz Kft.háztartási kekszmegszüntetésMondelez