Nehéz helyben maradni

Ezt állítják azok a vásárhelyi huszonévesek, akiket arról kérdeztünk, korosztályuk számára élhető-e a város.

Alacsony átlagkeresetek, ingerszegény környezet, kevés és rosszul fizető állás, és még ismerkedni sincs hol nagyon annak, aki nem kívánja a kocsmai környezetet – állítják azok a huszonéves vásárhelyi fiatalok, akiket – nem reprezentatív felmérésünk során – megkérdeztünk. És mérgezettnek találják a közéletet is, mely jele, hogy majd minden szereplője majd mindent politikai perspektívából néz, s így esik neki – sokszor alaptalanul és ész nélkül – a másiknak. Ezt elkerülendő nyilatkozóink kérték, hogy még az igazi keresztnevüket se írjuk le.

– Tiszteletre méltó, hogy azon iparkodnak, hogy minél több kulturális vagy gyermekrendezvény legyen a városban, de azok vagy tényleg a kicsiknek, vagy a családosoknak vagy a nyugdíjasoknak szólnak. Bárhol is tartsák azokat! Nem tudom mit kellene tenni, de Szegeddel és az ottani rendezvénysokasággal és sokszínűséggel nem lehet versenyezni – mondta Ágota, aki legutóbb a farsangi lovas- kutyás felvonulást nézte végig, mert szereti az állatokat -, de inkább a megyeszékhely programjaira szokott átbuszozni.

– Biztos elégedettek azok, akik gyermeket nevelnek, mert a könyvtári babaklubtól kezdve, az ifjúsági klub rendezvényein át a városi farsangig sok mindenre elmehettek, még ha az utóbbi – hallom – nem is sült el valami jól. De nekem még nincs gyerekem, mert még tanulok, így ezekből a programokból vagy kinőttem, vagy még nem nőttem fel annyira, hogy érdekeljenek. A zenés-táncos rendezvényeket a részeges tinik viselkedése miatt utáltam meg– árulta el Annabella. Rögtön hozzátette: az erősebbik nem –  szerinte – gyér vagy számára nem megfelelő felhozatala miatt ismerkedni sem lehet a városban. És persze nincs is erre megfelelő hely sem. – Nem alkalmas randevúra sem a könyvtár, sem a múzeum, sem az Emlékpont, de egyik presszó vagy söröző sem. És ha nem skalpvadászra akadtam eddig, akkor vagy értelmileg nagyon egyszerű, vagy kifejezetten érzelemszegény volt a fiú – tette hozzá azzal, Szegeden azért nagyobbak a lehetőségek és persze a választék is.

Vasárnap délelőtti forgalom a belvárosban. Nem kell kerülgetni a tömeget

Árpád ugyan már kinőtte az iskoláskort, de neki nem ez a baja szülővárosával: – Akárkivel, akármiről beszélek – legyenek azok a rokonaim is – egy idő után a városban meglévő, sőt gerjesztett gyűlölködés jön elő. Az, ami megosztja az embereket. De tényleg, még meccsnézés közben is. Ezt egyszerűen nem szeretem, a politika tényleg megmérgezte a vásárhelyieket, s úgy látszik, nem lehet ellene tenni. Az édesapám mondta, hogy ez a viszály nem új keletű, s nem most kezdődött, hiszen már Rapcsák alatt jellemezte a várost, már akkor kettészakította a gyűlölködés még a rokoni kapcsolatokat is.

Ferenc szerint mindent elmond a vásárhelyi lehetőségekről és persze a helyi igényekről is, ha valaki szombat délután végigsétál az Andrássy úti kirakatsoron vagy a Kossuth tértől a Lázár utca sarkáig tartó sétáló utcán. – Órákon át lehet mindkét helyszínen bolyongani ahhoz, hogy az ember másokkal találkozzon. Kivéve a kerékpárosokat és a vasútvillamosra várókat. Igaz most hideg van, de jó időben sem jellemző a korábbi tömeg. – Ha nincs nyitva a művelődési központtal szemben az albán fagylaltozó, akkor sincs senki az utcán – mondta. Szerinte az, hogy a két helyszínre autóval nem lehet behajtani, a korábbi „tömeget” is kiszorította a városközpontból.

A huszonévesek elvándorlása a városból egyébként nem új keletű, hiszen azok zöme, ha befejezték tanulmányaikat, oda költözik, ahol munkát kap. És nem maradnak helyben ott, ahol a kínálat a napi bejelentéssel járó alkalmi munkákból vagy a nehéz fizikaiból áll. A nőknek pedig jóformán még ennyiből sem. És olyan jövedelemmel, mely a hideg vízre sem elegendő.

Már Bessenyei Ferenc is így látta

Születni igen, élni azonban itt nem érdemes – nyilatkozta egyszer egy újságinterjúban az 1919-ben Vásárhelyen született Bessenyei Ferenc színművész. Fenti megállapítása miatt annyira megorroltak az országszerte ünnepelt, 56 játék- és 90 tévéfilmben is szereplő színészóriásra a mindenkori városvezetők, hogy évtizedekig tudomást sem vettek róla.

kicsiknagyoknyugdíjasokVásárhely