,,Lázár nem tartozik a belső körhöz”: néhány fontos/erős gondolat Varga Judit volt férjének tegnapi interjújából

A tegnapi napon interjút adott a Partizán csatornának Magyar Péter, a Diákhitel Zrt. korábbi vezérigazgatója, Varga Judit volt igazságügyi miniszter ex-férje. Az interjú apropója, hogy Facebook oldalán jelentette be, hogy lemond minden, állami vállaltnál betöltött tisztségéről, és ezek mögött nem szakmai okok állnak. Lapszemle.

Szombaton azt írta bejegyzésében, hogy egy percig sem akar olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.

Nézzük, miket mondott, a teljesség igénye nélkül vasárnap Magyar Péter Gulyás Mártonnak:

  • Üzenetére semmilyen reakciót nem kapott Fideszes körökből és tudja, hogy sok barátot veszíthet ezzel az üzenettel
  • Nemzeti érzelmű ember, Fidesz közeli, de igaz, hogy kifelé sosem, de befelé mindig kritikus volt, nem értett egyet például az egyetemek alapítványi átszervezésével sem
  • Jó barátja Gulyás Gergelynek, ő kérdezett rá tőle közvetlenül először, hogy az akkori feleségével nem jönnének-e haza Brüsszelből
  • Felháborítja, ahogy a rogáni propaganda gépezet bánt Novák Katalinnal és Varga Judittal is
  • A balatonhenyei, CSOK-os ingatlanuk körül elcsúszott a kommunikáció, amely központilag volt irányítva. Egy egyszerű magyarázattal/cáfolattal nem égett volna rá Varga Juditra a dolog
  • Két héttel ezelőttig négy utódja lehetett volna Orbán Viktornak: Novák Katalin, Varga Judit, Szijjártó Péter és Gulyás Gergely. Szerinte Lázár János nincs benne e körben, ő nem potenciális ,,jelölt”, és a visszalépésével ezt meg is erősítette, bár nem tudja, mit hoz a jövő
  • K. Endre ügyéről felsőbb köröknek is tudniuk kellett, hiszen egy egyszerű MTI közleményt is jóvá kell hagyatniuk
  • Válásuk környékén, annak tartalmi menetével kapcsolatban kérdőút elé állították, majd amikor (itt konkrétumokat nem mondott), nem az általuk favorizált utat választotta, jött a ,,botos” megoldás. Az egyik nap még a Diákhitel Központ vezetőjeként megérkezett hozzá a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, akik vizsgálódni kezdtek, lefoglalták a számítógépét, és egyéb elektronikus eszközöket. A vezető ekkor neki azt mondta telefonon, hogy ez figyelmeztetés, de ne csináljon semmit, nem lesz baj. Egy barátja később elmondta neki, kitől jött az utasítás, fentebbről.
  • A kormányban Rogán az ,,intéző ember”. De a fontos kérdések nem a kormányüléseken dőlnek el, hanem egy belső magban. Ide tartozik Rogán Antal, Gulyás Gergely, Orbán Balázs és most már Nagy Márton
  • Nem tetszenek neki a ,,kétbites” üzenetek, de így lehet választást nyerni, és ez nem csak Magyarországra jellemző. Csupán rossz gazdasági adatokkal lehet választást veszíteni, de csupán jó gazdasági mutatókkal nem lehet vállasztást nyerni
  • Amíg Gyurcsány Ferenc jelen van a politikában, az ellenzéknek nincs esélye választást nyerni, de nincs is potenciális ellenzék, és a kormány sem így működne
  • Nem szabadna Rogán Antaloknak lenni a középpontban, Rogánnak távoznia kellene, példátlanul nagy hatalma van,, pláne, hogy már a titkosszolgálatok is hozzá tartoznak. Orbán Viktor a Fidesz-univerzumban a Nap, Roggán kormány Richelieu bíborosa
  • Ha ő lenne Rogán Antal, nagyon vigyázna, hogy Magyar Péternek ne essen semmi baja
  • Ez így nem mehet tovább, mondta, ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink ne egy családi részvénytársaságban nőjenek fel

Az interjúban Magyar Péter beszélt a Pegazus botrányról is, ami szerinte nem olyan kirívó, mert a világ valamennyi titkosszolgálata megfigyel embereket. Magyar Péter egyébként volt feleségét is viszonylag pozitív színben tüntette fel az interjúban, melynek teljes változatát önök is megtekinthetik.

Borítókép: Partizán

Gulyás MártonLázár JánosMagyar PéterNovák KatalinPartizánVarga Judit