Négyszer bukott le egy nap alatt ittas és jogsi nélküli vezetéssel egy vásárhelyi testvérpár

Ittas vezetés, jogsi nélküli vezetés. Már megint, már megint.

„Magyarország legszerencsétlenebb testvérpárja részegen vezetve egyetlen éjszaka alatt négyszer is belefutott a rendőrökbe” – foglalja össze velősen a 444, mi történt március 4-én egy vásárhelyi testvérpárral az ügyészség közlése szerint.

A lap azt írja: egy környékbeli faluba látogattak egy rokonukhoz, ahol alapos lerészegedés után előbb az egyikük ment el részegen tankolni, itt kapták el először ittas vezetésért. Be is vitték a vásárhelyi kapitányságra, a testvére pedig elment az ott hagyott autóért, majd a bátyjáért is a rendőrségre, ezután őt is igazoltatták ittas vezetésért.

Ekkor visszavette az idősebbik tesó, akinek előző nap bevonták amúgy a jogsiját, rá tíz percre (!) újra előállították, most jogosítvány nélküli vezetésért. Majd két óra múlva a fiatalabbikat újra elővették: ő is részegen, jogsi nélkül vezetett.

A járási ügyészség a vádlottakat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével, valamint az idősebb testvért járművezetés tiltott átengedése vétségével is vádolja.

alkoholBalesetitalrendőrségvezetés