Négyéves kisfiát engedte motorozni a közúton

A csemete kismotorozott az utcán, apuka pedig egy másik motorral követte.

Az illetékes ügyészség a büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztéséről határozott azzal a férfival szemben, aki Eger egyik utcájában engedte a kiskorú gyermekének, hogy motort vezessen.

A járási ügyészség határozata szerint a férfi még 2020 tavaszán Eger egy csendes utcájában a tulajdonát képező – 50 cm3 – benzinmotoros kerékpárt átadta a fiának azért, hogy a gyermek azzal az – egyébként általában forgalommentes – úton közlekedjen. A gyermek a közlekedés során védőfelszerelést, és becsatolt bukósisakot viselt, baleset pedig nem történt. A fiú közlekedése során folyamatosan mögötte haladt az apa is az általa vezetett motorkerékpárral.

A kiskorú által vezetett jármű segédmotor-kerékpárnak minősül, mely egyébként éppen kisgyermekek részére készült azért, hogy a motorkerékpár vezetésében jártasságot szerezhessenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közúton is vezethetik, mert a négyéves gyermek a forgalomban történő részvételre – a gépjármű közúton történő vezetésére – koránál fogva nem alkalmas. Így az apa azzal, hogy gépi meghajtású jármű vezetését a közúton arra alkalmatlan személynek engedte át, elkövette a járművezetés tiltott átengedésének vétségét.

Az ügyészség az ügy összes körülményének mérlegelése alapján lehetőséget látott a feltételes ügyészi felfüggesztés – mint a bírósági eljárást elkerülő megoldás – alkalmazására.

Az Egri Járási Ügyészség a feltételes ügyészi felfüggesztés időtartamát egy évben állapította meg, mely, ha eredményesen telik el, a gyanúsítottal szemben az eljárást az ügyészség megszünteti.

közútmotorÜgyészség