Négy meccset is játszottak a vásárhelyi kézilabdás lányok

Két korosztályban is érdekelt volt hétvégén a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club az Országos Gyermekbajnokság küzdelmeiben.

Az U15-ös korosztály csapata a Középházi Rájátszásában Budapestre utazott, és mindkét mérkőzésén győzelmet szerzett. Az U12-es lányok pedig 1 győzelemmel és 1 vereséggel zárták a Deszken megrendezett fordulót.

LU15 – Középházi Rájátszás

Vasas edzőcsarnok – Budapest, Fáy utca

Hódmezővásárhelyi LKC – Csepel DSE 25-22 (11-13)

HLKC: Filip (k), Tunyogi (k) – Fekete 1, Antal, Nagygyörgy 1, Konyecsni 1, Csenteri 4, Kovács 2, Hornok, Balázs, Sipos, Tóth, Elek 5, Csala 11

Hódmezővásárhelyi LKC – Malév SC 29-23 (17-14)

HLKC: Filip (k), Tunyogi (k) – Fekete 1, Antal, Nagygyörgy 1, Konyecsni 4, Csenteri 3, Kovács, Hornok 1, Balázs, Sipos, Tóth 1, Elek 6, Csala 12

Fogl Barbara vezetőedző: „Budapesten kezdtük meg a Középházi rájátszást, ahol először a Csepel csapatával mérkőztünk meg. Szoros első játékrész után 2 gólos hátránnyal kezdtük a második félidőt. A kemény védekezésünknek és a jó támadásainknak köszönhetően azonban lefaragtuk a különbséget és a fegyelmezett játékunkkal megfordítottuk az eredményt. A Malév csapatával szemben ennél is nehezebb dolgunk volt. Ugyanis a következetlen játékvezetői ítéletek miatt eldurvult a játék, ami utánpótlás mérkőzésen nem szerencsés. A lányok igyekeztek higgadtak maradni és próbáltak a meccsre koncentrálni. Nem volt könnyű, de egymást biztatva kialakítottunk egy magabiztos vezetést, amit a meccs végéig növelni is tudtunk. Büszke vagyok a csapatomra, hogy az ellenfél szurkolóitól és edzőjétől kapott kemény, sportszerűtlen megnyilvánulásokat egy ilyen kiélezett mérkőzésen figyelmen kívül tudták hagyni!”

LU12

Deszk – 50 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – PC Trade Szegedi NKE 9-32 (5-17)

Hódmezővásárhelyi LKC – Duokor Makói KC 25-7 (12-6)

HLKC: Tóth (k), Tunyogi (k) – Filó, Kovács B. D., Czitán, Bánfi, Szekeres, Szabó, Kovács S., Kovács I., Pető, Berek

Deák Tamás vezetőedző: ” A hosszúra nyúlt téli szünet után nagyon vártuk az első tavaszi fordulót. Nagyon jól dolgoztak az elmúlt időszakban a lányok, viszont ennek ellenére az első meccsen semmi sem sikerült. Nagyon tudásunk alatt teljesítettünk és ezt sajnos a nagyon jó képességű szegedi lányok ki is használták. A második mérkőzés már sokkal jobb volt, így győztes mérkőzéssel zártuk a napot.

HLKCHódmezővásárhelyHódmezővásárhelyi Leány Kézilabda ClubkézilabdarájátszásutánpótlásVásárhelyvásárhelyi hírek