Nagyvárosi szinten állnak a vásárhelyi garázsárak

Buda frekventáltabb részein jellemzően 5-5,5 millió forintba kerül egy garázs, de hasonló árakkal találkozhatunk a belvárosi kerületekben is. Az új lakások terén népszerű XI. és XIII. kerületekben az átlag 4,2-4,3 millió forint, de ez középérték: mindkét kerület külső részein – ahol bőven akad parkolóhely – ennél olcsóbb, de a városrész centrumában inkább az 5 millió forint feletti ár a jellemző. A külső pesti kerületekben sem sokkal marad 5 millió forint alatt az ár – írta elemzésében az Otthon Centrum.

Vidéken mérsékeltebb a kereslet a garázsokra, elsősorban a nagyobb városokra koncentrálódik. Ez az árakon is meglátszik: a legtöbb városban 3-4 millió forint között kapható egy garázs, de a régió központokra ennél magasabb ár a jellemző: Debrecenben döntően 4-5 millió forint közötti kínálják a garázsok többségét. Miskolcon átlag 4 millió forintért, Szegeden, Székesfehérváron pedig az átlag 4,7 millió forint.

Hódmezővásárhelyen több garázst is hirdetnek: a belvárosban 4,4 millióért kínálnak egy 12 négyzetméterest, 5 millióba kerül egy 15, 6 millióba egy 19 négyzetméteres, és 8 milliós is szerepel az ajánlatok között. A négyzetméterenkénti átlagár 315 és 366 ezer forint között mozog jelenleg. 

A járványt követően a városokban az autó használat érezhetően megnőtt, amennyiben a tendencia tovább folytatódik, a jövőben a garázsok iránti igény is nőni fog, a tulajdonosoknak nem kell számolniuk a kereslet visszaesésével az elemzők szerint.

ingatlan