Nagyobb védelmet nyújthatnak a kevert vakcinák?

Ezek ugyanis állítólag nem csak biztonságosak, hanem hatékonyak is, és még a delta variáns elleni védelem is fokozható. Erre jutott legalábbis több nyugat-európai tanulmány. Hogy mennyire maradandó a hatásosságuk, azt azonban még vizsgálni kell.

Erről a Nature Magazinban írtak tanulmányt. A cikkben azt is leírták, hogy az esetleges mellékhatások a vakcina keverése ellenére sem súlyosbodnak.

A kevert vakcinák egyik vizsgálata Svédországban volt, ahol az egészségügyi hatóságok szigorúan korlátozták az Oxford–AstraZeneca gyártotta vakcina használatát, ezért több mint 100 ezer svéd lakos kapott egy adag AstraZeneca-oltást, majd egy mRNS-alapút, vagy olyat, amit a Moderna gyárt, vagy pedig olyat, amit a Pfizer–BioNTechnél készítenek.

Peter Nordström, a svédországi Umeå Egyetem epidemiológusa és kutatótársai áttekintették az ország egészségügyi adatbázisát és az ott megtalálható adatok alapján megállapították, hogy az oltatlanokhoz képest a vegyesen oltottaknál 68 százalékkal kisebb volt a tüneteket okozó fertőzés kialakulásának valószínűsége. Ez az arány a két adag AstraZenecával oltottaknál – ehhez 430 ezer embert vettek alapul – kevesebbet, 50 százalékot mutatott.

Hasonló kutatást Dániában is elvégeztek. Mie Agermose Gram epidemiológus, a koppenhágai Állami Szérumintézet munkatársa és csoportja arra jutottak, hogy az AstraZeneca egy adagja, majd a Pfizer–BioNTech szintén egy adagja 88 százalékos hatékonysággal előzi meg a koronavírus-fertőzést. A kutatók szerint ez az eredmény ahhoz hasonló, amit a Pfizer két adagjával lehet elérni.

Egy tanulmány viszont azt is mondja, hogy a variált oltás még a két Pfizernél is jobb. Erre Thierry Walzer immunológus, az Inserm és a franciaországi Lyoni Egyetem munkatársa, illetve szerzőtársai jutottak 2 512 mindkét oltást kapó, illetve 10.000 csak két Pfizert kapó egészségügyi dolgozó adatainak elemzése alapján.

Nordström hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még mindig vannak kérdések, például az, hogy a kombinált vakcinák később is ugyanolyan hatásosak maradnak-e, mert ez eddig legalábbis vegyes képet mutat.

Forrás: HVG

AstraZenecajárványkoronavírusPfizer/BioNtechvakcinák