Nagy Márton neve is előkerült a végrehajtói bizniszben

2021-ben a kormány újraosztotta a felszámolói piacot, számos, kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező személyt hozva helyzetbe. A 24.hu azt írja a győztesek nevét tartalmazó lista alapján, hogy az újonnan felszámolói jogosultságot elnyerő 51 cég csaknem felének van valamilyen kormányzati kötődése.

Ráadásul az újonnan alapított cégek legalább felét a felszámolói pályázatok leadási határideje előtt néhány héttel, vagy napokkal előtte hozták csak létre. A ProTrust Reorganizáció Felszámoló és Befektetési Kft.-t éppen a felszámolói pályázatok leadási határidejének napján alapították. A cég székhelye pont ott van, ahol az önálló bírósági végrehajtó székhelye és amely Schadl György és felesége – időközben lefoglalt – cége, a Red Carpet Kft. tulajdonában áll.

Cégbírósági dokumentumok alapján a ProTrust bejegyzési illetékét Marton Adorján fizette meg, aki gyakran felbukkan a Schadl-ügy nyomozati anyagában. Ő az igazgatósági elnöke annak a beruházási hitelekkel foglalkozó cégnek, amelynek felügyelőbizottsági elnöke nemrég még Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter volt. A tárcavezető csak azután távozott az állami támogatású hiteleket is közvetítő Alfa Hitel és Követeléskezelő Pénzügyi Zrt.-ben betöltött posztjáról, hogy a K-Monitor blogja beszámolt az ügyről.

Nagy MártonSchadl GyörgyvégrehajtóVölner Pál