Munkaszüneti nap lehet szenteste, ha a kormánypárt is úgy akarja

Szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása érdekében a Jobbik a munka törvénykönyvéről szóló törvényt módosítaná.

A Jobbik augusztus 20-án ismét benyújtotta törvénymódosító javaslatát a szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánításáról – szúrta ki a napi.hu. A párt szerint a kormány soha nem támogatta a jelenlegi szabályozás megváltoztatását. Mindig az volt a Fidesz érve, hogy a munkaszüneti napok számának növelése gyengítené a gazdaságot és a versenyképességet, de ez nem igaz – olvasható a párt közleményében.

A Jobbiknak az az álláspontja, hogy december 24-én kétségkívül a kereskedelemből folyik be a legtöbb bevétel, de ezen vásárlásokat az emberek más napokra is be tudják ütemezni, különös tekintettel arra, hogy az advent alatt gyakorlatilag végig – hétvégente is – nyitva tartanak a boltok.

A mostani energiaválság közepette azt a szempontot sem hagyná figyelmen kívül az előterjesztő, hogy a kereskedelmi egységek rezsiköltsége olyan magas lehet a 24-i néhány órás nyitvatartás alatt, hogy felmerül a kérdés, megéri-e nyitva tartani ezen a napon.

A Jobbik úgy gondolja, hogy egy magát kereszténynek valló ország kormányának tekintettel kell lennie a magyar családok azon igényére, hogy december 24-étől 26-áig együtt tudjanak lenni. December 24-e több európai országban is munkaszüneti nap, nem Magyarország lenne az első ilyen ország.

JobbikOrszággyűlésszentestetörvényjavaslat