Most könyv is jár a véradásért

Vért adni mindig felemelő, nemes elhatározás. Az erre hivatott szervek igyekeznek is a donorok segítőkészségét minél jobban honorálni, de a mostaninál eredetibb, kedvesebb ötletet régen láttunk. Az hagyomány, hogy a véradók fürdőbelépőt, vásárlási kupont kapnak. Most azoknak is igyekeznek kedvezni, akik nemcsak az embertársaikon szeretnek segíteni, de olvasni is. Még az elkövetkező héten mindenki, aki Vásárhelyen, vagy Szegeden, Makón, Szentesen a vérellátó központokban, vagy osztályokon ad vért, ajándékkönyvek közül válogathat.

A Könyvmoly-akció vásárhelyi helye és időpontjai:

  • vérellátó osztály, Dr. Imre József utca 2.
  • február 3., hétfő 7-9 óra
  • február 6., csütörtök, 7-10 óra

Ezen kívül minden véradó kap egy fürdőbelépőt a makói Hagymatikumba és egyet a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe, valamint egy étkezési jegyet.

Ugyancsak könyv jár a véradásért egész héten a Szegedi Vérellátó Központban (Szeged, Honvéd tér 4.), hétfőn és csütörtökön a Makói Véradó Állomáson (Makó, Kórház utca 2.), kedden, szerdán és csütörtökön a Szentesi Vérellátó Osztályon (Szentes, Sima Ferenc utca 44-58.).

Aki vért ad, vigye magával azonosító okmányát, lakcím- és tajkártyáját.

(Illusztráció: nepszava.hu/Vajda József)

könyvmolyvéradásVöröskereszt