Szegedről, Makóról, Szentesről és Mórahalomról is jöttek szánkózni, hógolyózni az iskolások, óvodások Hódmezővásárhelyre. A Somogyi-domb műhavas lejtője azért is népszerű, mert sok kisgyermeknek ez az első havas élménye. A vásárhelyi önkormányzat a térség valamennyi gyermekét meghívta szánkózni, korcsolyázni városunkba, szerdán a Szent László Katolikus Iskola tanulói is kipróbálták a téli sportolási lehetőségeket.
Sok gyermek hétköznapjait teszi izgalmassá a Somogy-dombon található szánkózó hely. A gyerekek örömmel töltik el itt az időt, sok szánkózással és csúszkálással a friss levegőn. Főként óvodások és általános iskolás osztályok látogatnak el a havas dombra, ahová a héten Mórahalomról is jött egy osztály.
Utoljára szerintem 3 éve szánkóztam talán. Amikor még mamámnál voltam, ott építettünk egy hókupacot és ott szánkóztunk és az nagyon jó élmény volt és hiányzik nagyon
– mesélte a Vásárhelyi Televíziónak Kondor Kinga Maja.
A gyerekeknek az éghajlatváltozás miatt ritka élmény a szánkózás és a hógolyózás. Így igyekeznek minden percét kiélvezni a havas élménynek, amit a vásárhelyi önkormányzat ajánlott fel nekik.
Nagyon hiányzik nekem a nagy hó, mert rengeteg emlék köt hozzá és idén is ennek drukkoltam. Én nem kértem semmit se, csak hogy fehér karácsony legyen
– mondta Ábrahám Bence.
A mórahalmi kísérő pedagógusok és a gyermekek is vidám emlékeket őriznek a szánkózásokkal kapcsolatban.
Én amikor gyerek voltam, akkor még igazán volt hó, mi rengeteteg jártunk, ott Mórahalmon is volt egy ilyen domb, onnan rengeteget, haverokkal. Nagyon, nagyon jó volt
– fogalmazott Szabó Katalin pedagógus. Bence pedig annyit tett hozzá: ők mezőgazdasággal foglalkoznak, vannak gépeik is és ilyenkor az édesapja szokta húzni traktorral, ez nagyon nagy élmény számára.
A havas lejtőn lecsúszni minden gyermeknek különleges élményt jelent. A mórahalmi diákok azt mondták, máskor is szívesen eljönnének a vásárhelyi szánkózódombra, ahová a térség több településéről is érkeznek csoportok, hogy kihasználják a téli sportolási lehetőségeket, a szánkózást és a korcsolyázást a belvárosban.