Mintegy hetven újságírót vettek már őrizetbe Minszkben

A fehérorosz biztonsági erők mintegy hetven olyan újságírót vettek őrizetbe a múlt vasárnapi elnökválasztás óta, akik az állítólagos tömeges választási csalásokról és az emiatt kezdődött tüntetésekről számoltak be – közölték újságírószervezetek. (Fotó: Több ezer tüntető vonult az elnökválasztás hivatalos végeredmény közzétételét követően a minszki Függetlenség terére, hogy tiltakozzanak Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök általuk el nem fogadott választási győzelme ellen – MTI/EPA/Yauhen Yerchak.)

Huszonhárman közülük még csütörtökön is őrizetben voltak – jelentette pénteken a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szervezet, a Belorusz Újságírószövetség (BAJ) közlésére hivatkozva.

Közlésük szerint a médiamunkásokat önkényesen letartóztatták, megverték, és egyes esetekben hosszabb időre bebörtönözték. A választások napja óta 29 esetben jelentettek a szövetségnek újságírók ellen elkövetett rendőri erőszakot. Legalább hét riporter súlyosan megsérült.

„Teljességgel elfogadhatatlan a szabad sajtó elleni ilyen támadás, különösen egy európai országban”

 mondta Michael Rediske, a Riporterek Határok Nélkül szóvivője az Európai Uniós tagállamok pénteki brüsszeli külügyminiszteri találkozójához időzítve, amelynek egyik fő témája volt, hogy szankciókat készítsenek elő a tiltakozókkal szembeni erőszak elkövetői és a választási eredmények meghamisításáért felelősök ellen.

Augusztus 9-e óta az internet teljesen vagy részben elérhetetlen – tették hozzá. A legtöbb hírportál továbbra is le van tiltva. Fehéroroszországban a választás óta minden nap az utcára vonulnak az emberek, tüntetéseket jelentettek Minszkből, Grodnóból, Bresztből és más városokból is. A hatóságok országszerte több ezer ember vettek őrizetbe, és két tüntető halálának a hírét erősítették meg.

(MTI)

Riporterek Határok NélkülsajtóTüntetésújságíró