Miniszterelnök is nyitott már meg Őszi Tárlatot

Szombaton délben az Alföldi Galériában már a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat nyílik meg. Az európai színvonalúvá vált művészeti seregszemle megnyitóiban szépen keveredett az aktuálpolitika a művészettel. Hol tanácselnök, hol díszpolgár, hol főigazgató nyitotta meg, de Orbán Viktor is megtette már ezt egyszer. A képen a Délvilág korabeli címlapja.

Igazgatók, művészettörténészek, tanácselnökök, polgármesterek, államtitkárok, miniszterek, de még hivatalban lévő miniszterelnök is mondott megnyitót vagy köszöntőt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok eddigi hetven éves története alatt. Tíz évenként néztük rá, hogy a korabeli sajtóban hogyan írtak az Őszi Tárlatokról.

A tárlat ötlete egyébként, a korabeli sajtóhírek szerint Galyasi Miklós vásárhelyi múzeumigazgató fejéből pattant ki, s melyhez csatlakoztak Kurucz D. István, Almási Gyula Béla festőművészek és Szabó Iván szobrászművész. Olyan kiállítássorozatot akartak útnak indítani, amely tematikájában és szemléletében a jellegzetes alföldi táj és létforma élményéhez kötődik.

Nagyobb szobrot is hozhattam volna!”

Az ötletet Galyasi Miklós vitte át az akkori városvezetésen, s a művészetbe már akkor rákapcsolódott a politika, hiszen a kiállítást – a Tornyai Képtár Szántó Kovács János utcai helyiségében – 1954. október 8-án – Hódmezővásárhely felszabadulásának 10. évfordulója alkalmából nyitották meg.

Az első meghívója

A Viharsarok című megyei lap beharangozó híre szerint a felszabadulás tárlaton vásárhelyi és a vásárhelyi művésztelepen dolgozó művészek tíz alkotó évének munkáiból látható összeállítás. A kiállítást, melyen Szabó Iván Munkácsy-díjas, Medgyessy Ferenc Kossuth-díjas, Kamotsay István Munkácsy-díjas, Kurucz Dezső István Munkácsy-díjas, Almási Gyula Béla, Füstös Zoltán, Csikós Miklós, Tokácsli Lajos és mások munkáit láthatta a nagyközönség, Redő Ferenc, az Országos Szépművészeti Múzeum igazgatója nyitotta meg. A városi tanács által alapított Tornyai díjat (Szabó Iván alkotását), elsőként Medgyessy Ferenc szobrászművész vehetett át Bereczki János tanácselnöktől. A kitüntetett azt mondta, ha tudta volna, hogy ez a kitüntetés éri a városban, ahová dolgozni jött, nagyobb szobrot hozott volna a kiállításra. Az ünnepségen, melyen Németh László író is megjelent, Galyasi Miklós múzeumigazgató azt mondta: az Őszi Tárlat számadása azoknak a művészeknek, akik itt alkottak vagy gyűjtöttek erőt az alkotásra.

Erőteljesen kibontakozott a kulturális forradalom

1964-re az Őszi Tárlat már szerves részévé vált a vásárhelyi művészeti életnek. A Csongrád megyei Hírlap beszámolója szerint azt Bán Rozália a vásárhelyi városi tanács vb elnöke nyitotta meg a Tornyai múzeumban, nagy számú érdeklődő, köztük Szilágyi Júlia. a megyei párt végrehajtó bizottságának tagja, Vári Ernő, a városi pártbizottság titkára, Kovács Imre és Hantos Mihály, a megyei tanács végrehajtó bizottsága elnökhelyettesei, Vörös Mihály, a városi népfrontbizottság elnöke, valamint, országos, megyei és városi szervek kulturális szervek képviselői és a művészeti élet több kiemelkedő személyisége jelenlétében. Jól látszik, hogy az egypárt rendszerben egyeduralkodó Magyar Szocialista Munkáspárt és társszervei potentátjai fontosnak tartották a megjelenésüket.

Bán Rozália megnyitóbeszédében utalt a művészek múlt rendszerbeli (a Horthy-korszak) nehézségeire, majd méltatta a felszabadulást követő kulturális forradalom erőteljes kibontakozását, a város képzőművészeti életének újjáéledését. A Tornyai-plakettet Gacs Gábor grafikusművésznek ítélte oda a városi tanács végrehajtó bizottsága, az alkotó az Őszi Tárlaton bemutatott művei és addigi életműve alapján.

Nagy számban jöttek a megyei potentátok

1974-ben már komoly megyei potentátok érezték úgy, hogy jelen kell lenniük az Őszi Tárlat megnyitóján, így meg is tisztelte az akkor már jelentősnek számító művészeti eseményt Ágoston József, a megyei pártbizottság titkára, Török József a városi pártbizottság első titkára, Hantos Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese, Papp Gyula Szeged megyei város tanácselnöke és a művészei politikai közélet számos ismert személyisége és jött egy vajdasági képzőművészekből álló delegáció is. A tárlatnyitó közönségét Dömötör János múzeumigazgató köszöntötte, megnyitóbeszédet Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége főtitkára mondott. Majd Csatordai Antal tanácselnök adta át a Tornyai plakettet Hézső Ferenc SZOT-díjas képzőművésznek. Ekkor már volt kísérőtárlat is, melyet Gál József, a városi tanács művelődési osztályának vezetője délután nyitott meg a Május 1. Termelőszövetkezet művelődési termében(!).

Találkozunk a művekben a helyét a közösségben megtaláló szövetkezeti parasztsággal…”

1984-ben is már az Őszi Hetek legjelentősebb programja volt az Őszi Tárlat, melyet Drecin József művelődési minisztériumi államtitkár nyitott meg. Hangsúlyozta: „Találkozunk a művekben a helyét a közösségben megtaláló szövetkezeti parasztsággal, a nagyüzemi gazdaság új épületeivel, a magyar mezőgazdaság munkásaival, akik ma már nem kaszát, kapát forgatnak, hanem modern gépek és technológiák urai.”

A Tornyai plakettet Csizmadia Sándorné tanácselnök adta át Fodor József festőművésznek. A kiállításon 150 művész 350 alkotását tekinthették meg az érdeklődők a Tornyai múzeumban. A tárlat – hangsúlyozta a korabeli tudósító – a hagyományos realista fogantatású művek mellett bő teret adott a fiatal képzőművészeknek. Ekkor már számos más felajánló díjával is jutalmazták a kiállítókat.

A tárlatnyitón virágcsokorral köszöntötte Csizmadia Sándorné – 70. születésnapja alkalmából – Kurucz D. István festőművészt.

Imponálóan bővült a kiállítás

1994-ben az Tornyai János Múzeumban megjelent nagyközönség a zsűri döntése alapján 146 művész 269 alkotásában gyönyörködhetett. Rapcsák András polgármester szeretettel köszöntötte 80. születésnapja alkalmából Kurucz D. Istvánt. A város polgármestere köszöntőjében kitért a tárlat imponáló bővülésére, melyen immár holland művészek alkotásai is helyet kapta. Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitotta meg a kiállítást, melyen a fődíjat, azaz a Tornyai plakettet Pásztor Gábor grafikusművész vehette át. Számos más díjat is kiadtak. Délután a Sóshalmi Olvasókörben nyílt meg a vásárhelyi művészek tárlata, s a vendégek Mártélyra kirándultak.

Amikor már többet jelentett az Őszi Tárlat egy-egy díja, mint a máshol kapott

2004-ben Lázár János polgármester Picassot is idéző köszöntőjét követően a vásárhelyi származású Gyulai József akadémikus, Hódmezővásárhely díszpolgára nyitotta meg az Őszi Tárlatot, közben a Kossuth téren egész nap kirakodóvásár csábította a látogatókat. A tárlat fődíját, a Tornyai plakettet és város fődíját Kéri László grafikusművész vette át.

Balról Gyulai József akadémikus és a tárlatnyitó részvevői
Balról Gyulai József akadémikus és a tárlatnyitó részvevői

Gyulai József többek közt azt hangsúlyozta, hogy „Egy-egy, a vásárhelyi Őszi Tárlat kapcsán elért díj sokkal többet jelent a művésztársadalomban, mint a máshol elért, hasonló eredmény, az őszi tárlatoknak rangja van. De voltaképp fordított az ok-okozati viszony: a magyar művészi produktumok biztosítják az Őszi Tárlat rangját.”

Orbán nem adta vissza városházáról kölcsönkért embert

2014-ben 194 művész 262 alkotást vonultatott fel az Őszi Tárlat, melyet Orbán Viktor miniszterelnök nyitott meg. „Talán nem helytelen döntés politikusokat meghívni egy térlatra, hiszen a mi szakmánk is művészet: különbség, hogy a politika a lehetséges művészete, a képzőművészet inkább a lehetetlenné.” Majd azt mondta, nemrég járt Vásárhelyen. „Valakit kölcsönkértem innen a városházáról, ne féljenek, nem azért jöttem, hogy visszaadjam.” – utalt arra, hogy egy évvel korábban elkérte a vásárhelyiektől Lázár János polgármestert.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárként pedig azt mondta:Láttam Nagy Imre igazgató úr arcán a kétségbeesést, hogy ennyi politikus, állami vezető rombolja és rontja az általa szervezett tárlat minőségét. Reménynek és biztonságnak vegyék a művészek ezt (a tárlatot – a szerk.), szükség van a munkájukra.”

Az Őszi Tárlat fődíját Czene Márta, akkor 31 éves budapesti festőművész vehette át Orbán Viktortól és Almási István polgármestertől. A tárlaton összesen 21 díjat adtak át.

HódmezővásárhelyLázár JánosOrbán Viktorőszi tárlatVásárhelyvásárhelyi hírek