Minden ötödik vásárhelyi fokozottan veszélyeztetett

A vásárhelyi járásban ezer lakosból 200-219 fő 65 év feletti – ők a koronavírus-járvány által leginkább veszélyeztetett korosztály. 

A Központi Statisztikai Hivatal Koronavírus dosszié címen új felületet indított: azt vizsgálják, hogy a járványban leginkább érintett gazdasági területek vagy társadalmi csoportok mekkora súlyt képviselnek egyes térségekben.

A statisztikusok szerint az egyedül élő 65 éves és annál idősebbek száma 2500 és 4000 között van a hódmezővásárhelyi járásban. Szentes és Makó környéke is ebbe a sávba esik, Szegeden viszont meghaladja 5500-at ez a mutató. 

A legveszélyeztetettebb korosztály két százaléka részesül házi segítségnyújtásban, és ugyanennyi az idősek bentlakásos intézményeiben ellátottak aránya Vásárhely környékén. 

Az egyéni vállalkozókat fokozottan érintette a veszélyhelyzet és a kijárási korlátozások kihirdetése. Hódmezővásárhelyen ezer lakosra 50 regisztrált egyéni vállalkozó jut.   

koronavírusKSH