Nyolc esztendő után december 31-én megszűnt Miklós Péter főigazgatói megbízása. A megszűnését a történész kezdeményezte egy, a decemberi vásárhelyi közgyűlésen is ismertetett levéllel.
– Hogyan született meg a távozással kapcsolatos elhatározása?
– December 8-án írtam meg a polgármester úrnak az ezzel kapcsolatos levelet. Nyolc év után döntöttem úgy, hogy befejezem azt a munkát, melyet 2015. január elsején kezdtem az Emlékpont intézményvezetőjeként. De dolgoztam a Tornyai János Múzeum igazgatójaként, majd egy ideig szakmai tanácsadójaként, később pedig Tornyai János Múzeum Művelődési Központ és Könyvtár főigazgatójaként. Így Hódmezővásárhely kulturális életének mind a közgyűjteményi, mind a közművelődési színterén jelen voltam és nagyon jó tapasztalatokat szeretem. Emberileg és szakmailag is nagyon elkötelezett szakembergárdát találtam itt, akikre egyébként végig számíthattam.
– Mi volt a távozása oka?
– Az, hogy az intézményt fenntartó önkormányzattal bizonyos tervezési-vezetési, menedzsment kérdésekben nem értettünk egyet, és az én elképzeléseim nem találkoztak a fenntartó elképzeléseivel. Én ezt többször jeleztem, négyszemközti egyeztetéseken akár a polgármester úrnak, akár alpolgármester úrnak épp úgy, ahogy különböző testületek, bizottságok, egyéb fórumok előtt már elég korán. Októberben jutottunk el oda, hogy már nem láttam az együttműködés lehetőségét.
– Ilyen jelentős eltérések voltak az ön és fenntartó elképzelései között?
– Bizonyos döntések meg nem hozatala volt az, ami odáig vezetett, hogy az intézmény érdekeit szem előtt tartva úgy gondoltam, hogy inkább egy olyan, akár menedzser szemléletű vezetőre van szükség, aki talán jobban élvezi a városvezetés bizalmát, végre tudja hajtani a fenntartó elképzeléseit.
– Konkrétan milyen elmaradt döntésekről volt szó?
– Elmaradt beszerzésekről, s olyan döntésekről, melyek meghaladták az intézményvezető, azaz az én kompetenciámat, a beszerzési bizottsághoz vagy az önkormányzathoz tartoztak. És melyek a napi munkánkat érintették, s az energiahatékonyság elvárt növelését vagy éppen a szakmai munkánkat „nehezítették”. Adtam minderről jelzést a városvezetésnek, a polgármester úrnak, aki ezt részben meghallgatta és részben elfogadta, részben azonban nem. Végül odajutottunk, hogy olyan menedzser szemléletű vezetéssel érdemes ezt a munkát folytatni, akinek elvei vagy a stratégiája azonos a város vezetésével.
– Emberileg, hogy álltak egymáshoz? Márki-Zay Péter egy tavaly ősszel tartott lakossági fórumon nagy megbecsüléssel és még nagyobb elismeréssel szólt önről, távollétében…
– Szakmai ügyekben, személyes és humánpolitikai kérdésekben nem volt és nincs is konfliktusom a városvezetéssel. Egyébként békésen, közös megegyezéssel, sőt a polgármester úr felkérésre a további együttműködés jegyében búcsúztunk el egymástól. Ez utóbbi jele, hogy a doni-áttörés megemlékezésén is mondhattam emlékbeszédet. De folytatunk további tárgyalásokat arról is, melyik az a szakmai terület, ahol segíteni tudom akár az önkormányzat, akár az integrált intézményrendszer munkáját. Így aztán kapacitásom s időm egy részét, ha igény van rá, továbbra is ezen intézmények szolgálatába tudom állítani.
– Mit sajnál a legjobban Vásárhelyen? Nyolc év mégis szép hosszú idő, egy egész korszakot jelent…
– Ez a nyolc esztendő nagyon nehéz időszak volt. Az eleje – emlékezetem szerint – egy mindenképpen fellendülő korszak volt. Az Emlékpont és a zsinagóga (azaz a Magyar Tragédia – 1944 kiállítóhely – a szerk.) még külön intézmény volt, melyekben az elején még 15-20 munkavállalóval dolgoztam együtt, ma pedig már csak hárman-négyen vannak. Úgy gondolom, nagyon komoly szakmai eredményeket tudtam itt elérni: Emlékpont könyvek címmel egy könyvsorozatot indítunk el, melynek 18 kötete jelent meg, s melyek online elérhetőek. Emlékeztető címmel indult egy öt évfolyamot, azaz tíz számot megért folyóirat, mely a szerkesztőbizottságába a jelenkor legjelentősebb történészeit kértük fel. Nagyon nagynevű szakemberek, nagyjából százötven szerző publikált ezekben a kiadványokban. Egyetemek, akadémiai kutatóintézetek, civil szervezetek vezetői, akik a szocializmus kori Magyarország történetét kutatják. Az Emlékponttal kapcsolatban azt érzem a legnagyobb eredményemnek, hogy sikerült itt egy komoly jelenkor történészi gárdát, alkotói kört és műhelyt kialakítani. Ez biztos, hogy hiányozni fog. Szerencsére, mind a Kodolányi János Egyetem professzoraként, mind több civil szervezet vezetőjeként van lehetőségem ilyen típusú tevékenységre. Büszke vagyok, hogy el tudtuk indítani a Tornyai János Múzeum évkönyvét, mely a szűkebb és tágabb értelemben munkatársaink – azaz akik nálunk dolgoznak, vagy nálunk kutattak – eredményeit meg tudtuk mutatni. Összességében eredmény, hogy fenn tudtuk tartani az Őszi Tárlatokat a koronavírus járvány ellenére. Úgy-ahogy, megtépázott létszámmal és lecsökkent kapacitással, de a „placcon” tudtunk maradni. Ezt a munkát, úgy vettem észre a mostani és a korábbi összetételű közgyűlés is elismerte. Csak jó emlékeket tudok Hódmezővásárhelyről mondani. Ami még fontos, hogy mind a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, mind a Németh László Városi Könyvtárban, mind a múzeumban és az Emlékpontban olyan kollégákkal találkoztam, akik nélkül mindez nem sikerülhetett volna. Nem voltam olyan vezető – s talán ezt ők is tapasztalták – aki a sikerek magának, a kudarcokat pedig nekik tulajdonítja. Bár hiszem azt, hogy a sikereink nagyobb számban vannak jelen és mindegyik csapatmunka volt. A kiállításrendezőtől a könyvtári gondnokig mindenkinek nagy szerepe volt abban, hogy a vásárhelyiek jó, magas színvonalú és az igényeiknek megfelelő kulturális kínálatból választhattak.
– Az eddig is közismert volt, hogy a Kodolányi egyetem professzora, de ösztöndíjat is kapott. Ezentúl mivel foglalkozik?
– A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként művelődéstörténettel foglalkozom. A zsidó származású, katolikus papköltő, piarista szerzetes, esztéta, műfordító Sík Sándorral, Radnóti Miklós egyik mentorával foglalkozom. Az életrajzát és főleg az életművét dolgozom fel egy önálló monográfiában. Illetve most is dolgozok két könyvön. Tavasszal jelenik meg a Nemzeti szemüveg címmel egy esszékötetem, mely az elmúlt két évben a Magyar Nemzetben megjelent kulturális publicisztikáim gyűjteménye. És dolgozom azon a nemzetközi tanulmányköteten, mely felvidéki, délvidéki, magyarországi szerzők életútjain keresztül a XX. század jellegzetes sorsfordító időszakait a világháború, holokauszt, államosítás, kitelepítések világát mutatja be. Azaz oktatok, a művészeti akadémia ösztöndíjasa vagyok és folytatom saját kutatásaimat is.