Hódmezővásárhelyről indult, mára pedig kétszeres serdülő, valamint egyszeres ifjúsági Európa-bajnoknak, valamint junior világbajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát a kézilabdázó Mérai Maja. Mostani a szezonját a Kisvárda csapatánál töltötte, múlt hét vasárnap pedig az U20-as válogatottal ezüstérmet szerzett a világbajnokságon, Szlovéniában. Meglátása szerint a női kézilabda hamarosan profitálni fog az utánpótlás sikerekből, a mostani U20-as csapatból pedig bárki odaérhet a válogatottba. Igaz, nem mindenki lesz átlövő alkat, de kétségbeesésre nincs ok Maja szerint. A vásárhelyi lány másfél hetet tölt szülővárosában, ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Hódpress: Pályafutásodat a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Clubban (HLKC) kezdted. Mikor figyeltek fel rád?
Mérai Maja: Ha jól emlékszem a dátumra, talán 2015-ben kezdődtek ezek a válogatók, számomra először Kisteleken. Ott szerencsére felfigyeltek rám, és hamarosan már egy NEKA (Nemzeti Kézilabda Akadémia – B.T.) kiválasztóra mentem, ám nem egyből, mert a kettő között Budapesten a KSI-nél is voltam. Szóval ezek időben gyorsan jöttek. Először nem voltam eltökélve, hogy a NEKA-ra szeretnék menni, de egyszer egy szombati napon elmentünk a válogatójukra, és aznap anyáékat behívták egy elbeszélgetésre, és mondták, hogy fel vagyok véve. Bemutatták nekünk a NEKA-t. Nekem tetszett, és szerencsére édesapám is megerősítette a terveimet, hogy vágjak bele.
H: Ekkoriban már tudtad, hogy profi játékos szeretnél lenni?
M.M: Kirajzolódott már valami hasonló elképzelés, fogalmazzunk így. De valóban, amikor már kezdtek hívni a HLKC-tól, akkor már megfogant a fejemben a gondolat.
H. Meg lehet azt fogalmazni, hogy Vásárhelyen és a NEKA-ban melyek voltak azok a legfontosabb szakmai alapok, tulajdonságok, amiket kaptál?
M. M: 2009-ben kezdtem el a HLKC-ban játszani, 7 évesen. Előtte vízilabdáztam, így a dobni már tudtam. Vásárhelyen a HLKC-ban a gyorsaságot, a cselezési tudást és a meccsrutint tudtam megszerezni, ezt a tudást a NEKA-ra továbbvittem. Ott például a futástechnikát, a felugrásos lövést pontosítottuk, tökéletesítettük.
H: Mikor kaptad az első válogatott behívót?
M. M: 2016/17-ben. Nagyon jól esett, kellemesen meglepődtem, de végülis ezért dolgoztam én is és mások is. Azt is kifejezetten előnyösnek éreztem, hogy a NEKA-ban és a válogatottban is ifj. Kiss Szilárd volt az edzőm.
H: Ugorjunk egy kicsit az időben, egészen 2022. július 3-ig. Ezüstérmet nyertetek a női junior világbajnokságon, a negyeddöntőben a dánokat, az elődöntőben a svédeket vertétek, a döntőben viszont egy végletekig kiélezett meccsen 31-29-re kikaptatok Norvégiától. 3 nap telt el azóta, milyen érzések vannak most benned?
M. M: Néha még most is nehezen bírom ki sírás nélkül.
H: A meghatottság vagy a szomorúság miatt?
M. M: Most még szomorú vagyok. Nem így képzeltük el az egészet. Azt mondják most, hogy na de ti vagytok a második legjobb csapat a világon. Szerintem pedig miénk a legjobb, hiszen 30-ból 29 tétmeccset megnyertünk. Ezért most nehéz nekem, nekünk ez az ezüst. Úgy készültünk, hogy nyerünk, ám ezúttal a norvégok jobbak voltak. Mindenesetre nagyon remélem, hogy felnőttként sikerül majd visszavágnunk nekik.
H: személy szerint neked hogy sikerült ez a világbajnokság?
M. M: Az eredményen felül az a hiányérzetem lehet, hogy az elején sérült voltam, egy kellemetlen becsípődésem volt, ami hátráltatott. De amikor Kiss Szilárd megkérdezte tőlem a harmadik meccs után, hogy játszanék-e, akkor azt mondtam, hogy feltétlenül. Előtte nem is tudtam felegyenesedve járni, de nem akartam hazamenni. A legfontosabb meccseken már parkettára tudtam lépni.
H: A szurkolók gyakran nézik, hogy mire viszik az egyes utánpótlás csapatokban remekül szerepelt játékosok. Vannak akik azt mondják, hogy egyelőre nem történt meg felnőtt szinten az az áttörés, amit várhattunk volna, mások pedig türelemre intenek, és azt mondják, hogy még a 2018-as junior világbajnok csapat tagjai is csak 23-25 évesek. Neked mi a véleményed erről a kérdésről?
M. M: Szerintem alapvetően jó irányba halad a női vonal a kézilabdában. Ha megnézzük a 2018-as világbajnok csapatot, közülük sokan ma a felnőtt válogatott oszlopos tagjai, és már a fiatalabbak is bebocsátásra várnak.
H: Magadat is ide sorolod, akik bebocsátásra várnak?
M. M: Mindenféleképpen ez a célom, a felnőtt válogatottság. Szerintem a mostani csapatból egy-két játékos 1-2 éven belül válogatott lehet, én 3 éven belül, az olimpia után szeretnék az lenni. Ez egy soktényezős kérdés.
H: Visszatérünk még az utánpótlás és a felnőtt válogatottakra, de ha már a saját céljaidra kérdeztem, mi a következő szezonban a legfontosabb feladatod, és az általad is említett felnőtt válogatottsághoz meglátásod szerint miben kellene fejlődnöd?
M. M: A következő szezont is Kisvárdán kezdem, nagyon jó a társaság. A csapattal a célunk a nemzetközi kupát jelentő helyezés megszerzése, a mostani 7. hellyel épphogy lecsúsztunk erről. A közvetlen riválisaink elleni mérkőzések mellett szeretnénk a két nagyot, a Győrt és a Fradit is minél jobban megszorítani. Tavaly 1-1 meccsen ez sikerült. Személyesen is fejlődnöm kell, elsősorban a helyzetkihasználásokban. De minden támadási és védekezési elemben is. Jelenleg például balszélső vagyok a válogatottban és a NEKA-nál kettes poszton védekezek és védekeztem, míg a Kisvárdánál egyes poszton, tehát az ellenfél szélsőjén. Amúgy nagyon szeretek kettesben védekezni.
Eredetileg irányító-átlövőként kezdtem, de a NEKA-nál rengetegen voltak irányító-átlövők, és úgy gondolták, a magasságom miatt is, hogy menjek inkább szélre. Voltak nálam sokkal magasabbak is.
H: Éppen ez az, ami a szakértők és a laikus kézilabda barátok között is központi kérdés szokott lenni. A mostani U20-as válogatottnak is inkább a gyorsaság volt a jellemzője, nem a magasság és nem az átlövések. Neked mi erről a véleményed, és meglátásod szerint kikből lehet jó átlövő pár év múlva?
M. M: Valóban nem egy átlövő csapat ez a mostani, ahogy mondod, inkább gyorslábú játékosok alkották ezt a gárdát. Szerintem ha dolgoznak ezen tovább, akkor Juhász Gréta vagy Koronczai Petra kifejezetten jó átlövő lehet.
Kukely Anna elsősorban irányító, a Fradiba is most arra a posztra viszik. Farkas Johanna és Kajdon Blanka is elsősorban gyors játékosok, jól cseleznek, talpról kiválóan lőnek. Johanna például szélen vagy zavaróban védekezik, dinamikus, jól tud labdát szerezni. Blanka viszont szokott kettest védekezni.
H: Rálátásod van tehát mind a juniorokra, mind a felnőttekre. Mennyivel más és nehezebb belerázódni a ,,nagyok” mezőnyébe?
M. M: Egyébként szerintem nem olyan nehéz, kisebb a különbség, mint azt sokan gondolják. Láttam a mostani vb-n is több csapatnál, a skandinávoknál vagy a franciáknál, hogy olyan játékosaik vannak, akik hozzánk hasonlóan már kipróbálhatták magukat a felnőttek között. Nálunk mindenki NBI-es szinten pallérozódik, ez pedig alap lehet a további fejlődéshez.