Megütötte a mentőst, majd kitörte a kórház ablakát, s betörte az egyik ajtaját

A magatehetetlen állapotban lévő férfi feleszmélve ököllel arcba vágta a mentőst, majd kitörte a kórház ablakát, hogy azon kiugorva elmeneküljön, végül mégis egy kitört ajtón távozott.

Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfival szemben, aki bántalmazta az őt kórházba szállító mentőst, megrongálta a kórház egyik ablakát, hogy kiugorhasson azon, majd egy ajtót betörve távozott a kórházból.

A vádirat szerint a férfi tavaly tavasszal nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, nyugtatókkal. Emiatt öntudatlan állapotba került, ezért őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Ellátása során ököllel arcon ütötte a mentőtechnikust, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el az ütéstől.

A kórházban a vádlott a kórterem ablakát rögzítő láncot elszakította, majd kiugrott a kórház belső udvarára. A belső udvarról az épületbe úgy jutott be, hogy betörte az egyik ajtó alsó ablakát, majd ezt követően távozott az épületből. A vádlott által okozott kár összesen 61 ezer 537 forint.

Hat héttel későbbi elfogásakor a férfi biológiai mintájából amfetamin származékok voltak kimutathatók.

Az ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, kisebb kárt okozó rongálás vétségével és kábítószer-birtoklásának vétségével vádolja. Vele szemben hét és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható a halmazati szabályok alapján.

A nyomozást a Győri Rendőrkapitányság rendőrei végezték el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

ajtóalkoholbetegbetörteférfigyógyszerkitörtekórházmentőökölügyszségvádirat