Megtalálták a 14 éve eltűnt szentesi édesanya földi maradványait

Azonosították az emberölés áldozatává vált szentesi édesanya földi maradványait. Korábbi élettársa ellen európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, a férfi most Olaszországban van. A Szentesi Rendőrkapitányság annak idején közigazgatási eljárás keretében vizsgálta az esetet.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást. Egy szentesi nő, albérletéből 2006. július 21-én 19 óra és 22-én 9 óra között – 2 éves gyermekét egyedül hátrahagyva – ismeretlen helyre távozott, azóta nem adott magáról életjelet. Az eltűnésével kapcsolatban beszerzett adatok és információk alapján az asszony életellenes bűncselekmény áldozatává vált.

A KR NNI munkatársai az eltűnt nő földi maradványait megtalálták és azonosították. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható D. Lajossal – a nő korábbi élettársával – szemben az ügyben a bíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfi jelenleg az olasz hatóságok őrizetében van, Magyarországnak történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság. Az ügyben az országos rendőrfőkapitány korábban 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

A szeged.hu utolérte Koncz Judit családját. Elmondták neki, a rendőrök személyesen közölték velük a hírt, hogy megtalálták Koncz Judit földi maradványait, de részleteket a családnak sem árultak el, hogy pontosan hol lett meg a holttest. Az egész családot nagyon megrázta a hír.

A Szentesi Rendőrkapitányság 2006 október 20-án megszüntette a Koncz Judit eltűnése ügyében elrendelt közigazgatási eljárást, körözése azonban – a szabályoknak megfelelően – 2026-ig érvényben marad. A 26 éves nő július 22-én egy fehér alsóneműben és egy kék hálóingben, biciklivel hagyta el Dózsa György utcai házát. Magával vitte a saját és lánya útlevelét. Életjelet egy nappal korábban, este fél 10-kor adott magáról, SMS-ben, de azóta semmit sem lehet tudni hollétéről. A rendőrségi határozat indoklásában az szerepel, hogy a nyomozószervek nem kaptak arról információt, hogy Judit átlépte volna valahol az országhatárt. A rendőrök terepkutatást is végeztek a városhoz közeli árterekben, a vizsgálat azonban eredmény nélkül zárult. Az bizonyossá vált, hogy Juditék kutyáját a nő eltűnése napján megmérgezték, ugyanakkor a rendőrség nem látott összefüggést a két ügy között, ezért csupán állatkínzás alapos gyanúja miatt indított eljárást, ami szintén eredmény nélkül zárult. 

bűncselekményrendőrség