Megszavazták, de nagy vitát váltott ki a szabadkígyósi kastély ügye

A mai közgyűlés leghevesebb vitáját a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogának megszerzésére irányuló pályázat benyújtásának kérdése váltotta ki. Márki-Zay Péter szerint gazdaságilag is megérné Vásárhelynek a kastély megszerzése, de a fő érv számára – ahogy arra már korábban is utalt – a közvagyon megmentése a köz számára. Az ülésen Szél István fideszes képviselő viszont hosszasan érvelt amellett, miért tartja felelőtlenségnek a kastély megszerzésének ötletét. Érveinek egy részével pedig az MMM-es képviselők közül is volt, aki egyetértett. A vita végén név szerint szavaztak a képviselők.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta: fontos, hogy köztulajdonban tartsuk a közpénzből felújított kastélyokat, szerinte ami most történik – vagyis a kastélyok magánkézbe játszása – a lopás minősítette esete. Ezért kér ismételten minden polgármestert arra, hogy az ellopni szándékozott nemzeti kincseket igyekezzenek közösségi tulajdonban tartani. Hozzátette: ez egyfajta áldozatvállalás lenne Hódmezővásárhely részéről is, amely a földrajzilag tőle legközelebb fekvő kastélyt „mentené meg”.

Szerinte ha a városháza északi homlokzatának 300 milliós költségét ki tudta gazdálkodni a város, akkor a szabadkígyósi kastély felújításának megoldása sem lehet probléma. A kastélyépület jelenleg ugyan 50 milliós veszteséget produkál évente, de van példa olyan kastélyra, amely többmilliós pluszt termel – hangsúlyozta a polgármester. A Wenckheim-kastély éves bevétele 150 millió forint, az éves működési költség viszont 250 millió forint: Márki-Zay szerint ennek az összegnek az elérése reális, megvalósítható cél. Elhangzott: a városnak, ha pályázik, október végéig 10 éves üzleti tervet, és 30 éves működtetési tervet kell beadnia – ennek előkészítése folyamatban van.

Jovány Gyula szerint nem vet jó fényt az önkormányzatra, hogy miközben spórolási intézkedéseket vezetnek be (az Emlékpont, a Zsinagóga és a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely novembertől márciusig tartó bezárásáról is döntött ma a testület), egy kastély tulajdonjogát akarják megszerezni. Szerinte jól meg kell indokolni a lakosság felé, amennyiben benyújtja a város a pályázatot.

Szél István fideszes képviselő hozzászólásában szintén annak adott hangot, hogy visszásnak érzi, hogy miközben két, helyi kulturális intézmény időszakos téli bezárásáról döntöttek, Vásárhely egy 70 km-re lévő kastély tulajdonjogát szeretné megszerezni. Ezután pedig, hogy a feladat nagyságát érzékeltesse, felsorolta, hány ablaka, ajtaja, szobája, illetve bejárata van az összesen négy épületből álló kastélyegyüttesnek. Felsorolta, milyen konkrét kötelezettségekkel járna a kastély fenntartása az önkormányzat számára. Hangsúlyozta, az önkormányzatnak, azaz Vásárhely lakosságának 30 évre, vagyis hat cikluson át kell kötelezettséget vállalnia a feltételek teljesítéséért. Szerinte Vásárhely „falnak megy”, amennyiben támogatja az előterjesztést.

A polgármester erre reagálva elmondta: biztos benne, hogy harminc éven belül lesz Magyarországnak egy olyan „hazafias kormánya”, aki visszaveszi majd saját fenntartásba a most „elkótyavetyélt” kastélyokat. Vagyis csak egy átmeneti időről volna szó, amelynek célja a közvagyon megtartása közkézben. Az anyagi teher nagyságáról szóló aggályokra pedig így válaszolt: Vásárhely az elődeitől megörökölt adósságból évente egymilliárdot fizetett eddig is vissza, évente ugyanennyit pedig fejlesztésekre költ, tehát „nem arról van szó, hogy Hódmezővásárhely ne tudna felvállalni néhány százmillió forintot azért, hogy a nemzet vagyonát megmentsük”, sőt szerinte ezeket a költségeket egy „jogállami kormány” jó esetben még vissza is fizeti majd Vásárhelynek. Úgy véli, a kockázat minimális, mert legrosszabb esetben is csak az történhet, hogy a kormány visszaveszi a Wenckheim-kastélyt.

Még mindig ráérnek az elvtársak majd később ellopni ezt a kastélyt

– érvelt tovább a polgármester.

Berényi Károly alpolgármester egy érdekes adalékkal szolgált a vitában egy romániai kastélyt – a vargyasi Daniel-kastélyt – említve, amelyet Esztergom vásárolt meg 2005-ben, háromszázezer euróért. – Ezzel szemben mi ingyenesen jutnánk most hozzá egy kastélyhoz – hangsúlyozta az alpolgármester, hozzáfűzve azt is, szerinte mindenképpen igyekezni kell köztulajdonban megtartani nemzeti kincseinket.

Szél István viszontválaszában továbbra is arra apellált, hogy a döntést szerinte komolyabban, üzleti tervvel együtt kellene előkészíteni, alaposabban egyeztetve róla a közgyűlés keretein belül. Ennek hiányában ő kockázatokat lát a projektben, „problémahalmazt” venne magára a város.

Márki-Zay szerint Szél István Lázár János érdekében érvel a pályázat benyújtása ellen, aki, úgy véli, maga szeretné megkaparintani a szabadkígyósi kastély tulajdonjogát.

Jovány Gyula MMM-es képviselő – egyetértve Szél István néhány gondolatával – azt javasolta, hogy a képviselők együtt, egy szakértői csapattal mérjék fel pontosabban, mit venne magára a város. Hasonló tartalommal szólt hozzá a témához Arany-Tóth Katalin is, aki – egyetértve az előterjesztés hazafias céljával – szakmai előkészítő anyagot szeretne látni a döntéshez. Ezzel kapcsolatban a polgármester, de Petrovics György aljegyző is hangsúlyozta, a pályázat benyújtásához a szakmai előkészítő anyag kidolgozása már folyamatban van, azt a képviselők is megkapják.

A szavazásnál Szél István név szerinti szavazást kért, amelyre a polgármester úgy reagált, hogy egyébként is minden szavazásnál látni a kijelzőn, ki hogyan szavaz. A fideszes képviselő erre azzal érvelt, csak így őrizhető meg az utókornak, ki hogyan szavazott.

Bőségesen rögzíteni fogjuk az utókornak, ki hogyan szavazott, ki az, aki a nemzet számára fontosnak tartja, hogy ne tolvajok kezére kerüljön egy kastély, és ki az, aki a földesurát szolgálja csak azzal, hogy nem a város népét képviseli

– fogalmazott Márki-Zay Péter.

Végül, mivel megvolt az ehhez szükséges négy támogató szavazat, név szerinti szavazást rendeltek el. Ennek során az előterjesztést – amely egyelőre csak a pályázat benyújtásáról szól – az MMM-es képviselők nyolc igen szavazatával, Turi Csaba tartózkodása, és a fideszes képviselők négy nem szavazata mellett elfogadták, vagyis Vásárhely pályázni fog a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogának megszerzésére.

Arany-Tóth KatalinBerényi KárolyHódmezővásárhelyJovány GyulaközgyűlésMárki-Zay PéterSzabadkígyósSzél IstvánTuri CsabaVásárhelyWenckheim-kastély