Mégis lesz Trianon-megemlékezés Hódmezővásárhelyen

Személyes részvétellel. Koszorúzás, harangszó és megemlékezés a békeszerződés századik évfordulóján.

Bár úgy tűnt, a járványveszély miatti korlátozások nem engedik, hogy bármilyen, személyes részvétellel történő rendezvényen emlékezzen meg a város a trianoni szerződésről, nemrég kijött egy új kormányrendelet, amely ezt mégis megengedi, ezért lesz megemlékező rendezvény a városban – tudtuk meg az önkormányzattól.

„Kollégáink gőzerővel dolgoznak azon, hogy személyesen, közösen tudjunk megemlékezni az éppen 100 évvel ezelőtt aláírt trianoni békediktátumról” – fogalmaz a Polgármesteri Hivatal. Mint megtudtuk, a szervezők rutinját dicséri, hogy rövid idő alatt összeállították a rendezvényt, miután kiderült, hogy mégis meg lehet tartani.

Holnap – június 4-én, Trianon 100. évfordulóján – délelőtt 10 órakor a Kossuth téren az egykori Országzászló Emlékmű helyén álló Trianon emlékfánál lesz koszorúzás, majd 10.45-kor a korábbi Magyar Királyi Mezőgazdasági Szakiskola Hősi emlékmű és országzászló helyszínén helyeznek el koszorút. (A Hód-Mezőgazda Zrt területén, a 47-es út 195. kilométerénél.)

Délután 16.30-kor pedig, ahogyan már beszámoltunk róla, harangszó emlékeztet a döntésre, amely után az önkormányzat egy perc néma csendre hív fel.

Ettől függetlenül a meghirdetett, a Vásárhelyi TV-ben és online közvetített programok változatlanul le fognak menni.

ÖnkormányzatTrianon