Megfejtettük(?) a Repont nagy titkát – videó

Átverte a Repont automatákat egy vásárhelyi házaspár – írtuk meg a vármegyei főügyészség közleménye alapján a minap, de az nem derült ki, hogy buktak le. Hacsak nem így.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség azt írta, hogy a vásárhelyi házaspár az egyik vásárhelyi áruház mellől vissza nem váltható műanyag palackokat szereztek meg még 2024 novemberében. Ezután egy fénymásoló szalonban egy visszaváltható palack címkéjéről másolatokat készítettek, majd azokat a vissza nem váltható palackokra ragasztották. Ezután több részletben, a város visszaváltó automatáihoz vitték a preparált palackokat, és azokkal 8000 ezer forint értékű vásárlási utalványhoz jutottak, azaz nem bankszámlára kérték az összeget.

Nekünk meg az marad meg kérdésként, hogy hogyan buktak le. A Repont visszaváltó mellett ugyanis nem áll ellenőr, ahogy a beváltott és a gép által összenyomott műanyagpalackok is egy műanyag zsákba kerülnek. És a gép által ki adott utalványon sincs rajta annak a neve, aki a palackokat visszaváltotta.

Hacsak így nem történt:

A román nyelvű felirat: hogy tudja, miért van sorban állás az újrahasznosításnál.

házaspárHódmezővásárhelyREpontvádemelésVásárhelyvásárhelyi hírekvisszaváltás