Másodfokra megy az igazságért Márki-Zay Péter a Tatár Zoltán-Kis Andrea perben

A napokban Tatár Zoltán saját közösségi oldalán jelentette be, hogy a Szegedi Törvényszék első fokon neki, illetve Kis Andreának adott igazat egy Márki-Zay Péter ellen indított személyiségi jogi perben. Vásárhely korábbi jegyzője és alpolgármestere azért perelték be Márki-Zay Pétert, mert az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (OEVB) összetételével kapcsolatban azt állította a VTV Időben című műsorában, a Tatár Zoltán és Kis Andrea által javasolt tagok a „Fideszhez köthetőek”.

Egy 2022-es Időben-adásban Márki-Zay Péter többek között azt állította Tatár Zoltánról, Vásárhely akkori jegyzőjéről, és Kis Andrea alpolgármesterről, hogy tudomásuk volt róla, hogy az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (OEVB) általuk javasolt tagok „mind a Fideszhez köthetőek” voltak. Az érintettek beperelték Márki-Zay Pétert az akkori kijelentéseiért, az ügyben pedig a napokban hozott a polgármestert részben elmarasztaló, nem jogerős ítéletet Szegedi Törvényszék. Márki-Zay a döntést, amely őt sérelemdíjként 500, illetve 700 ezer forint és kamatai megfizetésére kötelezi, a VTV-ben kommentálta.

A perben Tatár Zoltán és Kis Andrea több állítást is kifogásoltak – ezeknek egy részét elfogadta a bíróság, mint „jó hírnevet, becsületet sértő” kijelentés. A polgármester most kifejtette, az eljárást nem tartja tisztességesnek, és úgy gondolja, tévedett a bíróság, ezért fellebezni fognak.

Nehéz bebizonyítani, de Vásárhelyen mindenki tudja, – úgy gondolom, hogy a tanúink meggyőzően elmondták ezt, – hogy amit állítottam, annak valós ténybeli alapja volt. Ők kitartanak amellett, hogy nem tudtak arról, hogy Szénási Emese, vagy az ügyvéd asszony, aki mindig Lázár Jánost védi, az éppenséggel fideszes kötődésű

– jelentette ki Márki-Zay Péter, aki szerint azok számára, akik jobban ismerik, vagy együtt dolgoztak Kis Andreával, illetve Tatár Zoltánnal, nagyon nehezen hihető, hogy egy ilyen tényt ne tudtak volna a bizottsági tagjelöltekről.

A műsor témával foglalkozó részét itt visszanézhetik:

FideszHódmezővásárhelyKis AndreaMárki-Zay PéterOEVBTatár ZoltánVásárhelyvásárhelyi hírek