Mártély fénykorában: El tudja képzelni, hogy tele a part fürdőző emberekkel?

Egy olyan mesebeli vízpart képe terjed az interneten, amiről csak nehezen hisszük el, hogy alig néhány kilométerre Hódmezővásárhelytől található. Mártélyon a hetvenes években egy gombostűt nem lehetett leejteni, annyian voltak a strandolók.

Manapság már más a helyzet. Még mindig a vásárhelyiek nagy kedvence a holtág, de azt már elképzelni se tudjuk, hogy ilyen élet legyen ott, mint ami a képen látható. A vízben már nem lehet így fürdeni, kijelölt fürdésre alkalmas kis területeken csobbanhatunk maximum.

Ilyen is lehetne Mártély? Mert, hogy ilyen volt.

Autóval kényelmesen negyed óra alatt megtudjuk tenni az utat, de sokan szeretnek ki is biciklizni a községbe. A település páratlan természeti értékekkel bír, most leginkább a nyugalom szigete, részben a koronavírus okozta helyzet miatt, részben pedig azért, mert nem lehet annyi mindent csinálni a parton, mint nagyjából ötven éve.

A közösségi oldalon több lakos is tippeket tett a megoldásra, volt, aki hozzá nem értő emberekről beszélt. Szó ami szó, jó lenne a hódmezővásárhelyieknek egy olyan hely, még, ha kicsiben is, mint a Dunántúliaknak a Balaton.

Mártélyrégentömeg