Márki-Zayval az ország legszebb városházájának tetején

Péntek délután rendhagyó idegenvezetésben részesülhettek azok, akik Vásárhely polgármesterének vezetésével megnézték a városháza felújított tornyát, és a tízemeletesnél valamivel magasabb épület tetejéig gyalogoltak, hogy megcsodálhassák városunkat felülről. Márki-Zay a Kossuth téri történelmi épületről és a felújítás részleteiről is mesélt.

Bár korábban látogathatták, már sok éve nem mehettek fel vendégek a vásárhelyi városháza tornyának tetején lévő keskeny erkélyre, hiszen az épület állapota ezt nem tette lehetővé. Most, bár a felújítás másfél évig húzódott, újra lehetősége nyílt a helyieknek és a messzebbről idelátogatóknak, hogy a torony karzatjáról ránézhessenek városunkra, sőt, messze azon túl is.

Tegnap délután négytől három csoportot kalauzolt fel a városháza csúcsára Márki-Zay Péter, megmutatva nekik nemcsak a csodálatos kilátást fentről, de a dísztermet és az onnan nyíló, immár gyönyörűen felújított teraszt is, illetve a szintén a díszteremből nyíló, az egykori polgármesterek portréival díszített kistárgyalót, és a polgármesteri dolgozószobát is.

A toronyban felfelé haladva a látogatók személyesen győződhettek meg a felújítás profi kivitelezéséről – immár teljesen biztonságosan, led-es lámpák fényében lehet megtenni az utat felfelé. A résztvevők a városháza padlására is bekukkanthattak, mielőtt pedig kiléptek volna a teraszra, megnézhették azt a régi falfirkákkal dekorált kisebb falfelületet, amit eredeti formájában – de plexivel lefedve – hagytak meg. A tiszta időben fentről lélegzetelállító látvány tárult azok elé, akik legyőzték a több mint tízemeletnyi magasságot.

A látogatók sok-sok apró részlet mellett megtudhatták, hogy a dualizmus idején hihetetlenül gyorsan, másfél év alatt épült fel a városháza, és az akkori vásárhelyieknek különösen fontos volt, hogy az épület magasabb legyen, mint a már megépült szegedi városháza – amit az is indokolt, hogy akkoriban nem Szegeden, hanem nálunk éltek többen. Méltán büszkék lehetünk arra is, hogy az ATV nemrégiben Vásárhelyen forgatott Hazahúzó c. műsora szerint az ország legszebb városházája a miénk. Most, a homlokzat felújítása után efelől semmi kétségünk nem lehet.

A történelmi időket idéző épület díszteremből nyíló teraszán is elidőzhettek a tegnapi program résztvevői, akiket a korábbi galambpiszok helyett most dekoratív és ragyogóan tiszta kőburkolat, tiszta párkányok fogadtak. Márki-Zay Péter elmesélte, mi mindent tettek a kivitelezők, hogy immár ne a galambok kedvenc tartózkodási helye legyen a városházának ez a része, de azt is, hogy az eredeti szerződéshez képest milyen plusz munkákat végzett el Kendi Imréék cége annak érdekében, hogy a következő ötven évben lehetőleg ne kelljen hozzányúlni a városháza Kossuth téri homlokzatához.

De nagy tetszést aratott a polgármesternek az a távlati elképzelése is, hogy a főtéren álló, az önkormányzat tulajdonában lévő történelmi épületek – a városházához hasonlóan – egyszer majd díszkivilágítást kapjanak. – Ez még egy távolabbi terv, hiszen ez is most majd negyven millióba került, de képzeljék csak el, milyen szép fényjátékot lehetne csinálni, ha a többi épületen is díszkivilágítás lenne – osztotta meg ötletét Márki-Zay Péter a látogatókkal.

felújításidegenvezetésMárki-Zay PétertoronyvárosházaVásárhely