Márki-Zay Péter: korábban 2-3-szorosan túlárazott és rokonhoz bekötött kamerarendszer volt


Sötét múlt: Lázár rokonához bekötött, 2-3-szorosan túlárazott kamerák címmel közölt bejegyzést Facebook-oldalán Márki-Zay Péter, aki a városi kamerarendszert ért támadásokra reagált. Posztjában azt írja, hogy

„Cseri képviselő úr a múlt heti közgyűlésünkön kifogásolta, hogy a városi kamerarendszer monitorszobája a városházán van, és azt a közterületfelügyelők használják. Azt elfelejtette elmondani, hogy ez a teljesen törvényes és szabályos megoldás (más városokban is pontosan így van) azt a korábbi fideszes állapotot váltotta fel, amikor ahhoz a LÁZÁR ROKONÁHOZ VOLTAK BEKÖTVE a kamerák, akinek ők 2-3 szoros túlárazással játszották ki a vonatkozó beszezéseket, az egész országban legdrágábban. Ebben a korrupciótól füstölő pénzszivattyúban a várost 250 millióval lopták meg”

Portálunk is foglalkozott a témával, az emlékezetes NAV-botrányt kirobbantó Horváth András 2018-ban Márki-Zay Péter polgármester kérésére átvilágította a beszerzéseket. Megállapításai szerint más településekhez képest 2-3-szor több volt Vásárhelyen az egy kamerára jutó költség.

Nem kevés pénzről van szó, 650 millió Ft-ról, ennyit költöttek az elmúlt évtizedben térfigyelő kamerarendszerek kiépítésére Hódmezővásárhelyen . Az első, 2011-es megbízás óta 300 db kamerát szereltek fel az önkormányzat megbízásából. 2011 és 2013 ősze között az egy kamerára jutó telepítési költség 1,5 millió forint volt. Ez se volt olcsó, 2013 decemberétől azonban egyenesen elszálltak az árak.  Az ezt követő 4 szerződés összértéke 469 millió forint volt, az egy kamerára jutó telepítési költség itt már 2,9 millió forintra tehető.

A polgármester azt is írja posztjában, hogy 2018-ban, első polgármesteri kampányában Lázár János rokona úgy telepített hirtelen egy csokor kamerát a kiírt mennyiségen felül, az utcájának arra az egyetlen sarkára, ahol addig nem volt, hogy ez az általa elnyert beszerzésben egyáltalán nem szerepelt.

A polgármester megjegyzi, hogy „ugyanez a rokon vállalkozó az üzemeltetésre hirtelen 30%-kal alacsonyabb árat adott” a város beszerzése során, a rendszer bővítésére pedig a Lázár-éra világrekorder 2,9 milliós árával szemben alig 400 ezret.

A posztban azt is írja Márki-Zay, hogy

„a Fidesszel ellentétben mi nem használunk Pegasus kémszoftvert ártatlan állampolgárok lehallgatására, nem turkálunk titokban a polgárok adataiban a városházán, és nem törjük fel kémprogramok telepítésére a városháza informatikai rendszerét. Velük ellentétben mi nem ellenfeleink utcájába telepítettünk új kamerákat, hanem az illegális szemétlerakók, a városi fő közlekedési útvonalak mellé, valamint a bűncselekményeknek kitett leszakadó területekre. Végezetül, ha bármi beleszólásom lenne a rendőrség munkájába, akkor nemcsak elkaptuk volna a helyesírási hibákkal tűzdelt fideszes rágalmakkal városunk közterületeit elcsúfító pribékeket, hanem az évekkel ezelőtt megtett feljelentéseink nyomán már börtönben lennének azok is, akik évekig százmilliókat loptak el a vásárhelyi adófizetők pénzéből.”

A botrány fél évvel azután pattant ki, hogy a városházában egy monitorszobát hoztak létre, ahol a jogszabályok és a szakmai protokollok szerint csak a közterületfelügyelők tartózkodhatnak, akik digitális monitorozás ellenében léphetnek be a rendszerbe, hogy visszatekintsék a 30 napig őrzött felvételeket, ha bejelentés érkezik hozzájuk.

Hogy miért most jutott eszébe a Fidesz propagandagépezetének ezzel támadni a polgármestert? Mert nem nagyon találnak valódi botrányokat…  Mert a város a márciusi közgyűlésén döntött arról, hogy a város köt egy együttműködési megállapodást a térfigyelő kamerák üzemeltetésével kapcsolatosan a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitánysággal. A megállapodásban is leírják, hogy a kamerák használata során a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 2.§ (2) bekezdésében és a 42-42/A §-ban, valamint az adatvédelmi szabályzatáról szóló 39/2019. (XI. 19.) ORFK utasításban foglaltak figyelembevételével kötik meg.

A megállapodásban azt is részletezik, hogy a rendőrségről szóló törvény mellett az önkormányzat a térfigyelő rendszer működtetése során köteles figyelemmel lenni a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánoságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény, a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény (továbbiakban: Ktftv.), illetve az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) vonatkozó rendelkezéseire.

A megállapodás tervezetét minden képviselő megkapta és elérhető a város honlapjáról is letölthető, hiszen nyílt napirendi pontként tárgyalta a testület.

kamerarendszerLázár JánosMárki-Zay Péterpropagandagépezet