Fizikusként diplomázott, szülésznőként dolgozott, pár hónap múlva pedig már asztalosi végzettsége is lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt feleségének. Márki-Zay Péterné Vincze Felícia eközben törődik hét gyermekével, járja az országot és kampányol a férjével, aktívan sportol, illetve rendben tartja a családi házat, ahol a Blikk készített vele interjút.
Már több hónap eltelt azóta, hogy az ellenzék First Ladyje lett. Megszokta már ezt a szerepet?
— Nem érzem, hogy az lennék, vagy legalábbis ez nem befolyásolja a gondolkodásomat és saját magam megítélését sem.
A mindennapi feladatait azért érinti, nem?
— Annyiban igen, hogy próbálok segíteni Péternek, de nem nagyon szeretek szerepelni.
Jól érzékelem, hogy nem az a kimondott First Lady-típus?
— Igen. A feladatok érdekelnek, a reprezentáció kevéssé. A szülészetben például jogszabályi hátterek sorának kimunkálásában vettem részt, de akkor sem érdekelt, hogy ott legyen a nevem. Ha csinálok valamit, azért csinálom, hogy valami jó irányba változzon. Ez motivál.
Miben tud segíteni a kampány alatt?
— Azzal, hogy egy biztos hátteret nyújtok Péternek. Itthon nem kell azon gondolkodnia, mi van a gyerekekkel, mi van a háztartással, ki vannak-e fizetve a számlák. Igyekszem mindent levenni a válláról. Emellett amikor tudok, megyek vele kampányolni vagy szórólapozni az aktivistákkal.
Mit szólt, amikor először elmondta, hogy miniszterelnök-jelölt szeretne lenni?
— Ez nem hirtelen alakult így, számítottam rá, hiszen a Mindenki Magyarországa Mozgalom megalapításakor is látszott, hogy a cél a rendszerváltás. Nagy dilemma az volt, hogy elinduljon-e még korábban az időközi polgármester-választáson.
Akkor mit reagált rá?
— Az első mondatom az volt, hogy „Péter, könyörgöm ne! Ki fogják csinálni a praxisomat és a gyerekeket nem fogják felvenni az egyetemre.” Hálistennek utóbbi nem történt meg, pedig Gellért fiam bűnügyi nyomozói szakra jelentkezett a Közszolgálati Egyetemre, de soha nem érte őt hátrány. A praxisomat viszont egy év alatt tönkre tették, de ez nem fájt annyira, mintha a gyerekeket bántották volna.
Mikor tapasztalta először, hogyan hat a család életére a férje politikai szerepvállalása?
— Elég hamar. 2017 decemberében jelentette be, utána a szegedi klinika – amely a legtöbb szüléskísérésem háttérkórháza volt – minden dokumentumba belekötött formai hibákra hivatkozva, pedig a bejelentésekkor ugyanazt az emailt küldtem el nekik, mint korábban. Utána folyamatosan feljelentgettek. Az egész odáig fajult, hogy már az ÁNTSZ-nek kellett szólnia, hogy intézzük el ezt egymás között, mert elegük van. Közben egy képzésre jártam, ahol kezdtem volna februárban a következő féléves gyakorlatot szintén a szegedi klinikán, de egész egyszerűen kihajítottak onnan, így egy pesti magánklinikára kellett feljárnom másfél éven keresztül. Amikor már minden szülésen attól rettegtem, hogy megint feljelentenek, úgy döntöttem, befejezem.
Felesége és gyerekei is támogatják a miniszterelnökségre pályázó politikust
A kormánymédia több eset miatt is a súlyos bűncselekményekkel vádolta meg. Megviselte a hadjárat?
— Nagyon. Rengeteg sebet föltépett ez, nem csak bennem. Megnyertem a sajtópereket, de ez nem segít. Mégis ki akar évekig húzódó perekre járni Budapestre? Aztán újra előszedték még egyszer ugyanazt, de már jobban viseltem. Nagyon nehéz volt elengedni a hivatásom, több mint egy évembe telt.
Mihez kezdett ezután?
— Volt egy hosszabb időszak, amikor semmi nem maradt a kezemben. Régi álmom volt, hogy újraélesztést oktassak diákoknak. A Vöröskereszttel meg is beszéltem, hogy mehetek a vásárhelyi iskolákba, már el is kezdték szervezni. Amikor már szinte csak a kezdés időpontját kellett volna tisztázni, közölték, hogy nem mehetek, mert szerintük ez a politikai kampány része. Miután lezajlott a választás, jelentkeztem, gondolván, már nincs kampány. Erre mondták, már megszervezték az oktatást. Ennek ellenére azóta sem látom, hogy lenne ilyen képzés az iskolákban.
Fizikus végzettséggel, szülésznői mesterdiplomával hogy jött a képbe az asztalos mesterség?
— Minden ajtót bezártak előttem, eléggé magam alatt voltam, minden kicsúszott a lábam alól. Egy ismerősömtől, aki asztalosokat tanít, viccesen megkérdeztem, nők jelentkezhetnek-e. Azt válaszolta, semmi akadálya, így beiratkoztam a szakmunkásképző kétéves felnőttképzésére. Májusban fogok végezni.
Miken szokott dolgozni?
— Jelenleg gyakorlaton vagyok. A múltkor csináltam magunknak két ablakot a pincébe, most pedig fürdőszobabútorokon dolgozom. Az egyiket magunknak, a másikba besegítek.
A két keze munkája a pinceablak, most fürdőszobai bútorokon dolgozik / Fotó: Pozsonyi Zita
Szereti?
— Nagyon. Mindig is nagyra becsültem a szakmunkásokat, akik precízen végzik a munkájukat. Sokszor gondoltam arra, ha férfi lennék, ácsként, asztalosként vagy kőművesként dolgoznék. Nagyszerű készíteni valamit, aminek a másik örül. És szeretek is ott lenni a műhelyben, tetszik, hogy a finom, gyengéd női környezetből átkerültem egy teljesen más, keményebb, férfias környezetbe. Péter mindenben támogatott, rám bízta ezt a döntést, nem próbált lebeszélni róla.
Ugorjunk kicsit vissza a közös történetük legelejére. Hogyan ismerték meg egymást?
— Osztálytársak voltunk a gimnáziumban. Első év után levágattam a hosszú hajamat, szemüvegem lett, külsőleg megváltozva tértem vissza szeptemberben az iskolába. Rögtön belém szeretett. Előttem ült a padban, sokat beszélgettünk, vicces volt, én pedig nagyokat nevettem, ami tetszett neki. Második osztálytól kezdve udvarolt nekem, de akkor még más terveim voltak, szerzetes szerettem volna lenni. Együtt jártunk hittanra, ott is sokat beszélgettünk. Gyakran követett hazáig, amit persze csak később árult el nekem. Szokása volt az is, hogy három szál fehér rózsát hagyott az ablakpárkányomon. Végül a ballagás után vette a bátorságot és hívott el sétálni.
Tehát három teljes évig udvarolt, mire randizni kezdtek?
— Igen. Már akkor is kitartó volt. Sose adja fel, nem lehet könnyen lerázni. 22 éves korunkban összeházasodtunk. Hat év alatt diplomáztunk le, de addigra már megszületett az első gyermekünk, ezért sem dolgoztam sose fizikusként.
Mi fogta meg benne?
— Nagyon intelligens, udvarias, jól nevelt volt mindig. Tényleg jóképű, de hát ezt mindenki látja! Fontos volt nekem, hogy ő is katolikus és egyetértettünk sok mindenben, például ő is nagy családot szeretett volna. Virágot is gyakran hozott nekem. Egyszer biciklivel jött, hozott öt szál piros tulipánt, amit sikerült ledarálnia a kerékkel. Visszament a nagymamájához és a 10 perccel ezelőtt neki nőnapra átadott három szál tulipánt kérte vissza, mert pénze nem volt másikat venni, így azt hozta el nekem.
Nem bánta meg, hogy a fizikusi pályát a gyerekek, a szülészi hivatását pedig a férje karrierje miatt kellett abbahagyni?
— Sose éreztem lemondásnak, hogy nem lettem kutató, noha vártak PhD-zni. Amikor megszületett Ferike, azt éreztem, nem tudok annyiszor szülni, hogy azt gondoljam, elég volt. A hét gyerek azért van, mert nem lett több, úgy tűnik, ennyit szántak nekünk. A praxisom speciális helyzet volt, arról nem önként mondtam le, hanem tönkretették. Péter viszont mindig mindenben támogatott. Kanadából az Egyesült Államokba is csak azért költöztünk át, hogy el tudjam végezni a kinti képzésemhez szükséges gyakorlatot.
Mi volt a legmeghatározóbb tanulsága a tengerentúlon töltött éveknek?
— Szomorú látni, hogy már egy külföldön fölnőtt generáció is milyen mértékben szakad el a gyökereitől, és ha kint maradtunk volna, jó eséllyel már a mi gyerekeink is törve beszélnének magyarul. De ők már nem akarnak külföldre menni, sem anyagi okok, sem karriercélok miatt, mert tudják, mennyi áldozattal és lemondással jár ez hosszú távon és Magyarországot tekintik hazájuknak.
A családi asztalnál szoktak politikáról beszélni?
— Ez óhatatlanul átszövi az életünket. Mindig átbeszéljük a problémákat, kérdéseket, amik körülöttünk, így Péter körül is vannak. Ez a figyelem mindenkinek kijár és mindenkinek jólesik. De mostanában nagyon keveset van együtt a család, kivételnek számít, ha Péter este nyolckor már itthon van. A legutóbbi közös esténken Palika meg is jegyezte, milyen furcsa, hogy apa itthon van, csaknem két hete nem is találkoztak.
Tavaly novemberben jártunk itt legutóbb, akkor még csak egy kutya fogadott minket, ma viszont már három. Őket is befogadták?
— Egyik ismerősünk tanyáján született öt tacskó-rottweiler keverék. Gazdi kerestetett és a gyerekek szerint az egyik fiú volt a legcukibb. Végül mégis egy kislányt választottunk, mivel az első kutyánk, Mimu is lány. Volt egy álmatlan éjszakám, végig a szemem előtt volt a gombszemű, tömzsi kiskutya, akitől elválasztanánk a testvérét. Reggel az első dolgom volt szólni, hogy elhoznánk őt is.ó