Már nyomdában van a vásárhelyi sporttörténeti könyv folytatása

Talmácsi György folytatja Vásárhely sporttörténetének feldogozását. A már nyomdában lévő második kötet a sportélet kronológiáján kívül egyéb csemegéket is kínál majd olvasóinak.

– Olyan adatokat és táblázatokat tartalmaz majd a második – a város 1867-2022 közötti sporttörténetét feldolgozó – könyvem, melyek az elsőbe nem fértek bele. Ebben a kronológiát közlöm, illetve azokat a sporteredményeket, táblázatokat, melyeket így, egyben senki más sem gyűjtött és tett közzé. És lehetőségem volt kötetbe foglalni a kisebb, illetve az alacsonyabb kategóriába tartozó sportolók eredményeit is – mondta Talmácsi György.

A vásárhelyi sporttörténész első – 315 oldalas kötete -, a tavaly februárban megjelent Hódmezővásárhely sporttörténete 1867-2022 című könyvének sikere – melynek anyagát 2004-től kezdte gyűjteni, aprólékosan átnézve a korabeli sajtó sporthíreit – egyébként a szerzőt is meglepte. Pedig az erről szóló könyvtári előadás-sorozatára is mindig nagy számban ültek be az érdeklődők. Az első 100 eladott példány teljes bevételét a Hódiák Hódmezővásárhelyi Közhasznú Diáksport Egyesületnek ajánlotta fel.

– Körülbelül 20-30 évvel ezelőtt Szabó Ernő bácsi kezdte összegyűjteni a város sporttal kapcsolatos adatait, de ő inkább a tárgyi emlékeket próbálta összeszedni. Amikor úgy döntöttem, hogy megírom a város sporttörténetét és elkezdtem átlapozni a korabeli lapokat, már az anyaggyűjtés óriási élményt nyújtott – tette hozzá Talmácsi György, aki azt találta, hogy 1945 előtt az atlétika, a céllövészet és a vívás adta a legeredményesebb vásárhelyi versenyzőket, 1945 után pedig már az akkor megjelenő labdasportok: a kézi-, a kosár-, a vízilabda és persze a foci.

Azt sem titkolta, hogy egy kicsit a düh is motiválta a könyv megírását, hiszen az addig megjelent várostörténeti monográfiákból kiderült, hogy Vásárhely sok mindenről híres, de ezek közül sosem került előtérbe a sport. A 2000-es évek elején megjelent a város történeti kronológiája, de abban is rendkívül kevés sporttal kapcsolatos bejegyzést olvasott. Úgy gondolta, hogy a helyi sportolók ennél többet érdemelnek.

A most nyomdában levő, várhatóan február második felében megjelenő 425 oldalon napi bontásban lesz olvasható valamennyi jelentős, a város testnevelésével és sporttal kapcsolatos eseménye, és a vásárhelyi sportolók egyéb eredményei.

A kötet azonban kereskedelmi forgalomba nem kerül, akit igényt tartana rá, az legegyszerűbben itt jelezheti ezt.

Hódmezővásárhelysporttörténettalmácsi györgyVásárhelyvásárhelyi hírek