Majd’ halálra itatta zárkatársát egy szegedi rab

A vádlott egy kártyacsata után a vesztett zárkatársát arra kényszerítette, hogy igyon meg 3, majd még 5 liter vizet. És zsír evésre is kényszerítette. A sértett életveszélyes állapotba került.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki fogva tartása során arra kényszerítette zárkatársát, hogy minden vesztes kártyacsata után  vizet igyon.

A vádirat szerint a letartóztatásban levő vádlott és a sértett egy zárkában voltak a Szegedi Fegyház és Börtönben. A fogva tartásuk alatt, 2021. szeptemberéről a vádlott minden ok nélkül folyamatosan belekötött a sértettbe, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette. A sértett a további bántalmazások elkerülése végett a férfi minden kérését teljesítette, így többek között moslékot evett, a kártyázások során, ha vesztett volt, hogy öt liter vizet is meg kellett innia.

Mindezeken túlmenően a befenyített sértettnek mások telefonját kellett hozzátartozóival feltöltetnie, a csomagjai tartalmát a vádlottnak akarata ellenére átadnia.

A rendszeres zárkabeli kártyázások során, 2021. november 8-án, délután, a vádlott ismét arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként 1, összesen 3 liter vizet igyon, majd a végén arra, hogy további 5 liter vizet is megigyon. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére is utasította. A sértett rövid idő múlva rosszul lett, eszméletét vesztette, majd kórházba szállították és gyógykezelték, mivel nála a vízmérgezés miatt életveszélyes állapot alakult ki. A vádlott mielőtt a sértettet elszállították, megfenyegette a zárkatársait, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a sértett egyszer csak lefordult a székről.

A főügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés, zsarolás és kényszerítés bűntettével vádolja. Mértékes indítványként a főügyészség a vádlotti beismerés esetére 6 év 6 hónap szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta bíróság felé.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

csicskavízmérgezészaklatászárkatárs