Véleménycikk Lázár Jánosnak a külföldi élelmiszer-kiskereskedelmi láncok kiszorításáról tett nyilatkozata kapcsán. 1. rész.
Osztrák alma a CBA-ban, magyar alma a Lidl-ben: megdöbbentő élmény volt egy tavalyi napon ezzel a helyzettel szembesülnie a szerzőnek. Ez csak egy példa, de ilyen paradoxonok előfordulnak a magyarországi boltok kínálatában. Ugyanakkor hűen visszajelez arról, mitől tud adott esetben nagyobb piacot magának tudni a többnyire német tulajdonú kiskereskedelmi szféra: sokszor ügyesebben képesek formálni és jobban ismerik a magyar fogyasztók igényeit, mint a hazai láncok. Mintha ők már felismerték volna azt, hogy
sokkal többet mond el egy ember patriotizmusáról és hazaszeretetéről az, mi kerül a bevásárló-kosarába, mint az, hogyan és mit mond a magyarságáról, a nemzettudatáról vagy éppen kire szavaz.
Persze aki ismeri a német, vagy pl. az osztrák fogyasztási szokásokat, meg se lepődik: a fogyasztási döntéseket, mint a patriotizmus legegyértelműbb kifejezési eszközét, nekik fel se kellett ismerni. Ennek a fogyasztói magatartásnak köszönhetően lettek kiskereskedelmi láncaik olyan sikeresek.
A mindennapi személyes szokásaink szerves része az élelmiszer vásárlás, így jó, ha felfigyelünk arra a Lázár János által tett nyilatkozatra, hogy a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítására van szükség Magyarországon.
Ha úgy akarunk jobbak lenni az élelmiszer-kiskereskedelemben, hogy azzal mi erőszakosan kisajátítjuk a piacot, az annak az elismerése, hogy mi valójában képtelenek vagyunk másként jobbak lenni a külföldi láncoknál. Pedig ennek nem kellene így lennie.
Hiszen ez teljesen ellentétes azzal a sokat hangoztatott szólammal, hogy Mi, magyarok, a mögöttünk álló, de különösen az előttünk álló esztendőkben válunk igazán büszke nemzetté. Éppen az ilyen, az élelmiszer-kiskereskedelem kapcsán beharangozott szándékokkal, megoldásokkal egy olyan dolgot támasztunk alá, ami ellen elvileg a kormány 2010 óta küzdene: ne merjünk kicsik lenni. Kicsik nem leszünk ilyen megoldásoktól, de hogy kicsinyesek igen, az biztos. És sokkal rosszabb kicsinyesnek lenni, mint kicsinek.
Ennek ellenére van egy nemzetstratégiailag racionális elgondolás is a protekcionizmusban. Magyarországnak ahhoz, hogy valóban gazdag, jól-létben élő országgá válhasson, szüksége van bizonyos mértékű protekcionizmusra. Ha élelmiszeriparról és agráriumról beszélünk, ez különösen hangsúlyos kérdés.
Magyarország gazdaságának egyik legnagyobb szégyene, hogy a fele akkora területtel rendelkező Hollandia a világ második legnagyobb élelmiszer-exportőre, miközben Magyarország egyértelműen sokkal jobb agrár és élelmiszeripari adottságokkal rendelkezik.
Az nem lehet kifogás, hogy pl. bezzeg nekik van egy rotterdami kikötőjük. Minden ilyen megállapítás csak újra és újra annak a butaságnak ágyaz meg, hogy mi ilyen eredményre úgysem vagyunk képesek.
Jó, nem muszáj a világon másodiknak lennünk. De olyan export-import arányt elérni is komoly siker lenne. Ezt pedig Magyarország ügyes stratégiával, az ágazati tehetségek ápolásával, kitartással, akarattal igenis, képes elérni.
Ez pedig nem mese, meg túlzott optimizmus, ennek már vannak bizonyítékai is. Nagyszerű minőségű magyar élelmiszerekkel egyre többet lehet találkozni. Sőt, már nem csak a tipikusan magyar élelmiszereknél. Magyarországon már olyan, korábban nem látott élelmiszerek esetében jelennek meg magas nemzetközi nívót képviselő hazai termékek, amelyeket nálunk nagyobb hagyományokkal rendelkező államokban állítanak elő magas színvonalon. Lásd a magyar sörgyártás színvonala már simán hozza a cseh nívót is. De pl. Magyarországon, magyar tehenek, magyar tejéből magyar vállalkozások által kiváló minőségű mozzarella, feta, gouda, ementáli vagy camembert sajt készül, egyre több üzemben, de főleg a kistermelőknél. Bármilyen hihetetlen, de a magyarok – elsősorban a kistermelők – simán tudnak olyan minőségű termékeket előállítani magyar alapanyagokból, amelyeket – ha már pl. sajt – egy olasz is szívesen tesz az ételébe, vagy – ha már pl. sör – szívesen inna meg egy német, sőt lehet fel se fedezne különbséget egy hazai termékéhez képest. Az említett példában lévő termékeket nem Magyarországon találták ki. De a magyarok is képesek már legalább úgy megcsinálni. Egyelőre kis tételben, de igen, meg tudják a magyarok is csinálni.
Tehát, ha valahol igazán felvillantottuk képességeinket arra, hogy vagyunk olyan jók, mint Nyugat-Európa, az pont az agrárium. Mi ez, ha nem egy bizonyíték arra, hogy van bennünk potenciál? Ha ezt a képességet és tehetséget hagyjuk kibontakoztatni, támogatjuk és segítjük a szereplőket a tudásuk, készségeik és a minőségi teljesítményhez szükséges eszközeik fejlesztésében, nagyszerű dolgokra lehetünk képesek.
Ez is lehet a kiindulópontja annak, miért van helyes meglátás abban, hogy az autóipar helyett agráriumunk fejlesztésére kell komoly hangsúlyt helyezni: azért hogy képességeinket,adottságainkat végre megfelelően kiaknázzuk. Igen, de hogy milyen módon és milyen eredményért tegyük ezt meg, az nagyon nem mindegy.
Igen, legyenek inkább magyar kiskereskedelmi üzletek a piacvezetők és a legnépszerűbbek a hazai vásárlók körében. De még hagyjuk itt A Lidlt meg az Aldit. Tanuljunk tőlük. Vannak jó módszereik, azokat vegyük át, de fejlesszük őket és alakítsunk ki náluk jobbakat is!
Munkájuk, teljesítményük által legyenek a magyar láncok jobbak mint a németek, tanulják meg, küzdjenek meg azért, hogy jobbak legyenek. A küzdelemben segíteni lehet, úgy, ha ezeknek a segítségeknek az eredményeként a magyar láncok sokkal magasabb szinten lesznek képesek a vásárlókat kiszolgálni. A német láncok ne azért vonuljanak ki, mert kiűztük őket. Hanem azért mert a magyarok a teljesítményükkel, a rövid ellátási lánc hatékonyságával, a náluk értékesített magyar termékek arányával, azok minőségével és a fogyasztók kiváló kiszolgálásával (és intelligens formálásával) annyival jobbá válnak tőlük, hogy ezért már nem éri meg itt lenniük.
Az csak kapzsiság és a versenyképességi deficit, illetve a tehetségtelenségünk elismerése, ha a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet anélkül tesszük piacvezetővé, hogy ők erre saját tehetségükből és szorgalmukból képesek lettek volna.
Nem kell feltétlen elnyomni a másikat azért, hogy mi többek legyünk. De például itt állunk a klímaváltozás közepén, amikor a körforgásos gazdaságra egyre nagyobb figyelem terelődik.
Pont az előttünk álló években egyre hangsúlyosabbá váló klímavédelem és a zöld, körforgásos gazdaság kialakításának igénye és az emiatt átalakuló fogyasztói magatartás lehet az az eszköz, amivel a magyar kiskereskedelmi láncok képesek lehetnek saját erejükből a legjobbá válni a magyarországi piacon. Ezzel pedig egyidejűleg meg is adjuk az esélyt agráriumunk új aranykorának.
Ez egy inspiráció kell, hogy legyen, amit hatalmi eszközökkel, a piaci verseny erőltetett befolyásolásával csak elnyomni tudunk és megfojtani, de semmiképpen sem felszabadítani és gyümölcsözővé tenni a hazai agráriumban és kiskereskedelemben rejlő közös potenciált. Támogassuk a magyar tulajdonú kiskereskedelmet, persze, de legyen is jobb és érje is meg ott vásárolni jobban. mint pl. a Lidlben vagy az Aldiban. Ha azért lesznek támogatva, mert utána sokkal színvonalasabb, minőségibb szolgáltatást nyújtanak, mint ezek a német láncok, akkor hajrá, támogassuk őket!
A külföldi láncokkal versenyezni persze elég nagy kihívás, a pálya is lejt sokszor feléjük. Cikkünk következő részében ennek hátterét és a magyar láncoknak a hazai fogyasztói szokások megváltozásában rejlő lehetőségeit boncolgatjuk.