„This is the beginning of a beautiful friendship.”
Jóllehet jutott eszembe számtalan szebbnél-szebb gondolat, mikor tegnap Lázár János és Márki-Zay Péter közös sajtótájékoztatóját, majd távozását néztem, ahogy együtt elballagnak arccal a jövőnek, a fenti örökbecsűnél ideillőbbet nemigen találtam, mert igazán hiszem, hogy ez a viszálykodással és vagdalkozással terhes történet valóban véget érhet. Ahogy a Casablanca című klasszikusban, vagy Kusturica filmjében, itt sem volt derűs a zárómondat előtti egymásnak feszülés, sokáig is tartott, és rengeteg energiát felemésztett, ám valamilyen vékonyka szálon mégis összetalálkoztak a szándékok.
Most csak egy dolga lehet a vásárhelyi polgárnak amellett, hogy kikerekedett szemmel nézi a maga választottját: túl lép azon, mit gondol, képvisel a másik. Kritikai észrevételeit ne dobja sutba, megszeretnie sem kell az ellenoldal politikusát, pusztán fogadja el, lehet úgy is egyet nem érteni, hogy közben egyes ügyekben vállaltan ugyanaz az álláspont.
Micsoda ország lehetne Magyarország, ha a keddi Lázár-Márki-Zay-modell elterjedne a hazai közélet szereplői körében? Talán egy nap, másnap kiderül.