Lőkösné: közösen, a tabániakkal együtt tettük élhetőbbé a városrészt

Soha, de soha nem egyedül tettem, amit tettem, hanem első pillanattól kezdve közösen, együtt tettük. Elsősorban azoknak az egykori aktivistáknak tartozom köszönettel, akik ma már a barátaim – így kezdte számvetését Lőkösné Nagy Sarolta, leköszönt önkormányzati képviselő a körzetének Facebook csoportjában.

Lőkösné azt írta, a segítők nélkül már a 2019-es kampányban sem lett volna esélye bejutni a képviselő-testületbe. A megválasztása után ők adtak számtalan ötletet, javaslatot, erőt, adták az idejüket, két kezük munkáját, hogy még szebb hely legyen Tabán. Megköszönte a családjának is, akik elviselték, hogy a szabadidejének jó részét a közösségi szolgálatra fordította.

A búcsúzó képviselő közölte, a tabáni lakosoktól hetente átlagosan 8-10 jelzést továbbított a polgármesteri hivatal munkatársainak, kérve a közbenjárásukat a problémák megoldásában. Ezt követően beszámolt az elmúlt 5 év eredményeiről:

  • a Damjanich játszótéren padokat, korlátot festettek, szemetet szedtek, fákat ültettek. Új játékelemeket szereztek be, melyek már nem csak a kisgyerekek szórakozását, hanem a fiatalok és a felnőttek sportolását is segítik. A játszótér nagyobb része megújult, a focipálya köré háló került, a közelben sütögető létesült, és okospad telepítése is történt.
  • A Bangó-kútnál padokat festettek, növényeket ültettek, ápolták, gazoltak, metszettek, locsolták a parkot. Lakatfát állítottak, melyet évente többször díszítenek az alkalmaknak megfelelően. Elbontatták a sajnálatosan leromlott állapotú trafikot, így a kereszteződés biztonságosabbá vált.
  • A Pál utcai óvoda előtt megújult a járda. A város óvodái sok új eszközt kaptak, és most már minden oviban van fejlesztő szoba is.
  • A Botond-Révai kereszteződés mély árkai mellé új korlátok kerültek.
  • A Borz utcai töltéshez fákat ültettek (többségük sajnos kiszáradt az idei hőségben) és szemétszedés, fűnyírás is volt több alkalommal.
  • Buszmegállókat takarítottak, festettek, füvet nyírtak.
  • Két beteg kisgyerek gyógyulásához gyűjtöttek kupakokat előbb a Tesco, majd a piac mellé telepített gyűjtővel, amit egy nagyszerű adományozó készített el saját kezűleg. Hosszú időn keresztül sok-sok vásárhelyi hozta el a műanyag kupakokat, ők pedig ürítették a gyűjtőt, sokszor önkéntes segítők közreműködésével, majd egy nagylelkű Kalap utcai család tisztította, szelektálta a több száz zsáknyi kupakot, míg azok célba nem értek és támogatás formájában vissza nem kerültek a kis betegek családjaihoz.
  • Tabáni napot szerveztek sok év kihagyás után.
  • Táncházat szerveztek a Tabáni Olvasókörbe, melynek a felújításáért képviselőként szintén igyekezett mindent megtenni. Az aktív és segítőkész tagság, és az olvasókör vezetősége csodálatos munkát végzett és végez a mai napig annak érdekében, hogy változatos és színvonalas programok legyenek a városrészben.
  • A covid világjárvány idején önzetlen emberek varrták a maszkokat, ők pedig elvitték azoknak, akiknek szükségük volt rá. A kijárási korlátozást, az emberi kapcsolataink beszűkülését próbálták ellensúlyozni azokkal a közösségi médiában szervezett játékokkal, mint az adventi és húsvéti ablakdíszítések, virágos kertek, udvarok versenye.
  • Túlmutattak a városrész határain a hospice világnaphoz kötődő rendezvények is, minden évben megemlékeztek a daganatos betegségben szenvedőkről és családjaikról, mindazokról, akik nekik segítenek elviselhetővé tenni ezt a súlyos betegséget.
  • A Hattyas utca egy kritikus szakasza kapott új burkolatot.
  • Több helyen elkopott KRESZ tábla cseréjét kérték és került ki néhány tükör is. Két helyre kértek kerékpártárolót, egy buszmegállóhoz és a népkerti futópálya Zátony felőli oldalára.
  • Idén tavasszal helyszínt biztosítottak az első offline növény-csereberéhez a tabáni kis piacnál, ami egy 100%-ban civil szerveződés, és mivel rögtön ki is nőtték a helyszínt, ezért közreműködtek abban, hogy a piac adjon teret ennek a továbbiakban. Ehhez hasonló eredmény, hogy hozzájárult ahhoz, hogy a Cimet piac a BFMK mellé kerüljön, ami az árusok kérése volt már évek óta.
  • Mindig helyi (lehetőleg tabáni) vállalkozásokban vásárolták a játékok jutalmaként szétosztott utalványokat, süteményeket, virágokat. Anyagilag is támogattak állatvédőket, fotóklubot, óvodákat, olvasókört és a nem központilag szervezett alkalmak kiadásait is a képviselői tiszteletdíjból fizették (koszorúzások, virágültetések, futókör, fellépők stb.). Három éven keresztül közel 100 Mikulás- csomagot „veszítettek el” december elején, nagy örömöt okozva ezzel sok családnak.
  • Egy lakos jogos panaszára megkereste a Spar marketing osztályát, ahol pozitívan álltak ahhoz a kéréshez, hogy ne csak bizonyos körzetek lakói kapják meg a kedvezményekre jogosító kuponokat, hanem a város teljes lakossága. Ma már más módon juthatunk a kedvezményhez (a MySpar appon keresztül vagy vásárlás után kaphatunk kupont), de arra büszke a leköszönt képviselő, hogy akkor sikerült ezt elintézni.

Kevésbé volt hatékony a trafóház esetében a munkája, ugyanis nem sikerült az MVM-mel semmilyen módon együttműködni, nem válaszoltak a hivatal, az akkori jegyző kérdéseire sem, az ő érdeklődésére sem. Országos médiában is kérdeztek a sok milliós kárt okozó trafóról, de nem jutottak előrébb. A közel 100 háztartást érintő túlfeszültség okozta károkat az önkormányzat segített áthidalni azoknak, akik ilyen kéréssel fordultak hozzájuk, ebben tudtak segíteni.

Voltak terveik még, amiket nem tudtak megvalósítani. Például szerették volna beültetni a Holló utcai kerékpárút melletti beton ágyásokat, azonban nem nagyon van olyan növény, ami tartósan meg tudna maradni ezekben a sekély betonteknőkben, amikben nincs vízelvezetés, sem locsolási lehetőség, és a
hőségben 60 fokosra hevülnek.

A Holló-Pálffy kereszteződésben sem sikerült parkosítani; a Damjanich utcai focipálya burkolata is megérett a cserére; a Pál utcai ovihoz egy parkoló kialakítása sokaknak lenne segítség. A Damjanich szervizút játszótér melletti szakaszának aszfaltozása sem készült el és a Sarkantyú-Dohány utcák vízelvezetése sem jutott előrébb. A Révay utca úttestének a peremét is javítani kellene; szerettek volna napelemes világítást a Damjanich utcai kerékpárút utolsó szakaszaihoz, és kamerát a játszótérre; valamint üveggyűjtő konténert és tervben volt használt háztartási olajgyűjtő is, amiket végül a lakótelepek közelében és a belvárosban telepítettek. Próbálták a gyönyörű hímzésünket a Nemzeti Értéktárba delegálni, azonban ez a folyamat is elakadt.

HódmezővásárhelyLőkösné Nagy SaroltaTabánvásárhelyi hírek