Éjjel levelet kaptam a miniszterelnöktől. Postai címemet eddig is tudta, rendszeresen konzultáltunk, ám mióta regisztráltam oltásra, a kibertérben is könnyedén megtalál, pedig az nem akármekkora katyvasz.
Szóval arra kér, engem, mint honfitársát, hogy ha a családomban vagy az ismerőseim között van olyan, aki még nem vette fel az oltást, győzzem meg, hogy regisztráljon, és éljen az oltás lehetőségével.
Örömest eleget tennék honfitársi kérésének, de van pár bökkenő. Először is olyan országban élünk, ahol a döntéshozó elit, és így miniszterelnök honfitársam is, nem szívesen cserél eszmét azzal, aki nem ért vele egyet, és ez a másikra ügyet sem vetés kultúrája mára teljesen bevette a magyar hont, márpedig meggyőzni nemigen lehet olyasvalakit, aki nem hajlandó az értelmes párbeszédre, az érvek és ellenérvek ütköztetésére. Azoknak, akik szentül hiszik, hogy a hazai egészségügyi rendszer mindennel is képes megbirkózni, és ezért megmutatni sem kell, mi folyt a kórházakban a különböző járványhullámok idején, laikus, ezidáig tünetmentes beoltottként nehéz lenne elmagyarázni, miért jobb két pici tűszúrás, mint az ápolónők bájos és álmos szemében gyönyörködni heteken át. Egyébként, Isten bizony, már megpróbáltam, és elmondtam nekik, milyen egy elmaradt pneumococcus oltás miatt másfél hónapon át az apróságodat kikötve, bedrótozva, gépekre téve látni egy intenzív osztályon – de azt látni kell, – bár senkinek sem kívánom – megélni, hogy tudatosuljon, mit nem érdemes és mit lehet elmulasztani. Sajnos vagy sem, ehhez én kevés vagyok, és a plakátok is, és a szakértői mantrák is azok.
Talán próbálkozni kellene vakcinalottóval, mint Szlovákiában meg másutt. Nem kell mindig nekünk a legokosabbnak lennünk. Mert a legeslegokosabb mindig képes tanulni másoktól és a maga hibájából.