Lemondott a szerb miniszterelnök

Miloš Vučević miniszterelnök kedden délelőtt rendkívüli sajtótájékoztatón hivatalosan benyújtotta lemondását, miután Újvidéken néhány baseballütővel felfegyverzett személy támadt rá tüntető egyetemistákra, amely során egy diáklány súlyos sérüléseket szenvedett – írja a Szabad Magyar Szó.

Szerbiában az Újvidéken történt tragédia óta folyamatosak a megmozdulások, tüntetések. A decemberi súlyos balesetben, amikor egy pályaudvar teteje szakadt le, 15 ember hunyt el, harmincan pedig megsérültek. Mint kiderült, súlyos korrupciós ügyek vezethettek a tragédiához.

Aleksandar Vučić szerb elnök hétfő este már kiállt a nyilvánosság elé és jelezte, enged a tüntetők követeléseinek. Csak pár órával ezután azonban Újvidéken néhány baseballütővel felfegyverzett személy támadt rá tüntető egyetemistákra, amely során egy diáklány súlyos sérüléseket szenvedett.

A kedd délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatón Vučevič úgy fogalmazott, a hétfő éjjeli eset után hivatalosan is benyújtja lemondását, és azt is hangsúlyozta, hogy pártjának meg kell mutatnia, hogy képes felelősséget vállalni.

A távozó kormányfő a bejelentésekor úgy fogalmazott, büszke arra, amit a kormány az elmúlt hónapokban elért. Kiemelte: „Ami a kormány munkájára rossz fényt vetetett, az az újvidéki tragédia volt, ami 15 ember halálát okozta. Úgy tűnik, mintha Szerbia akkor megrekedt volna, és sajnos a politikai haszonszerzés is elindult, egyesek a saját javukra szerették volna fordítani a tragédiát. Többen lemondtak, megtörtént a vádemelés, és ezzel is bizonyítottuk, hogy nincsenek védett személyek.

A miniszterelnök lemondásával gyakorlatilag a teljes kabinet bukik, vagyis a történtek úgy is értelmezhetők, hogy az egész kormány lemondott – írja a Magyar Hang a történtekre reagálva. 

Miloš Vučevič május 2-a óta töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Szerbiában egyébként, Magyarországtól eltérően, a kormányfőnek szinte kizárólag végrehajtói feladatai vannak, a hatalom fő birtokosa az államfő, Alekszandar Vučić .

korrupcióMiloš VučevićminiszterelnökSzerbiaÚjvidékVucic