Lelőttek több embert Észak-Franciaországban

Lelőttek öt embert szombaton Franciaország északi részén – közölte a csendőrség.

Négy embert (két bevándorlót és két biztonsági őrt) a Dunkerque közelében található Loon-Plage településen gyilkoltak meg, az ötödik áldozatot a közeli Wormhout településen ölték meg.

A történtek indítékát és körülményeit egyelőre homály fedi. A francia igazságügyi és a belügyminisztérium egyelőre nem reagált a sajtó megkereséseire.

A feltételezett elkövető később feladta magát a ghyvelde-i csendőrségen – közölte egy forrás, amelynek állítólag közvetlen információi vannak a nyomozás folyamatáról. A La Voix du Nord nevű regionális lap szerint a gyanúsított egy 20-as évei elején járó férfi. A gyanúsított járművéből három fegyvert foglaltak le a hatóságok.

Loon-Plage, ahol egy migránstábor is található, nagyjából 10 kilométerre fekszik a La Manche-csatornától.

BelügyminisztériumcsendőrségDunkerqueÉszak-FranciaországlövöldözésWormhout