Lélekmozgató sportnapot rendeztek az Aranyossy iskolában

A Szőnyi és az Aranyossy diákjai közösen vetélkedtek a Magyar Parasport Napja alkalmából.

Közös párokat alkottak, s különféle sportágakban mérték össze erejüket, de legfőképpen ügyességüket ma délelőtt az Aranyossy Ágoston Református Általános Iskola tornatermében a házigazda, illetve testvériskolája, a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola diákjai.

– Nagyon jól éreztem magam, játék közben segítettem a páromnak, fogtam a vállát, s jól kijöttünk egymással. Amúgy is szeretek futni, atletizálni, úszni és focizni meg ping-pongozni is – árulta el Gyurosovics Adrián, az Aranyossy tanulója.

– Nagyszerű megnyilvánulása a két intézmény közötti kapcsolatnak ez a mai sportnap, mert olyan értéket képvisel, mely nap, mint nap megjelenik az iskolánkban: érzékenyítés, empátia, illetve az egymásnak nyújtott segítségadás – mondta Fekete István testnevelő-edző.

A felső tagozatos gyerekek ülő zsinór-labdáztak, ülve röplabdáztak, bekötött szemmel társuk által vezetve kerestek meg eszközöket, formákat. Az ügyességi pályán pedig kúszó-mászó feladatokat küzdöttek le, illetve megbirkóztak a különféle formákon való járással. De voltak járó- és egyensúly-, valamint célzó, dobó feladataik is. A gyerekek nagy ügyességgel játszottak, egyensúlyoztak végig a pályákon. De legalább ekkora sikert aratott az ernyőzés is, mely során egy labdát kellett minél tovább fenntartani egy szivárvány színű ernyőn. A sérült és az egészséges gyerekek közben remekül együttműködtek.

A sportnap ötletével Bán-des Fontaines Annamária, a Szőnyi iskola testnevelés szakos tanára, igazgatóhelyettes kereste meg az Aranyossy, mely vevő volt az ötletre.

– Nagyon fontosnak tartjuk és számomra is nagyon fontos, hogy a gyerekek elfogadják egymást, s elfogadják és megismerjék a másságot is – mondta Bán-des Fontaines Annamária. – Úgy gondoltam, a két, közös fenntartó alá tartozó iskolában ez egy nagyon szép alkalom lenne arra, hogy a szőnyis diákok belátást nyerhessenek az Aranyossy iskola életébe, megismerkedjenek olyan tanulókkal, akiknek nehézséget, akadályt jelent az, ami nekünk természetes a mindennapi életünkben – tette hozzá.

aranyossiiksolaparasportsportnapSzőnyi