Legújabb KSH adatok: 300 ezerrel kevesebben vagyunk

10 hónappal a népszámlálás után hozott a KHS nyilvánosságra újabb adatokat. Ezekből többek között kiderül, hogy jócskán csökkent a vallásosak száma, 1,7 millióan pedig tartós betegnek vallották magukat.

 2022-es népszámlálás adatai szerint nő a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont emellett folyamatosan öregszik a társadalom – közölte az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökének kedden, a végleges adatokat ismertető budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján.

 Kincses Áron azt mondta, az eredmények azt mutatják, hogy összességében Magyarország fejlődik és változik is, valamint jelentősen növekedett a foglalkoztatottság. Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője a legfontosabb eredményeket ismertette: a népszámlálás végleges adatai szerint Magyarország népessége 9 603 634 fő volt.

Ez azt jelenti, hogy az előző, 2011-es népszámlálás óta a lakosság száma 334 ezerrel csökkent.
    
  Kovács Marcell rámutatott: jól jelzi az idősödő korstruktúrát, hogy a 65 évesnél idősebbek száma 42 százalékkal meghaladja a 15 év alattiakét.  Az iskolai végzettséggel kapcsolatos eredményeket ismertetve Kovács Marcell elmondta, 2022 októberében a felnőtt lakosság harmada rendelkezett érettségivel, további 22 százalék pedig diplomás volt. A legfeljebb általános iskolát végzettek aránya 23 százalékra csökkent, a szakmai oklevéllel rendelkezők 21 százalékos aránya pedig alig változott 2011-hez képest.
    
   A vallási hovatartozásra vonatkozó, önkéntesen megválaszolható kérdésre a lakosság mindössze 60 százaléka felelt, közülük 27 százalék nem vallásosnak vallotta magát. A maradék válaszadó 50 százaléka, 2,9 millió ember katolikus, közülük 2,6 millióan a római katolikust, 165 ezren a görögkatolikust jelölték meg vallásukként. A reformátusok aránya 16, az evangélikusoké 3,1 százalék volt 2022-ben. 
     Kovács Marcell közölte, Magyarországon – a leggyakoribb idegen nyelvként – az angolt minden negyedik ember beszéli.
    Az egészségi állapotra vonatkozó, nem kötelező kérdéseket a válaszadók 75 százaléka töltötte ki, akiknek 72 százaléka nem számolt be egészségi problémáról. Tartós betegséget 1,7 millióan jeleztek, 639 ezren nyilatkozták, hogy az egészségi állapotuk súlyosan korlátozza őket, és 270 ezren éltek fogyatékossággal.
    Közölte, az adatok feltöltése kedden megkezdődik, a részletes adatok a KSH honlapján, a népszámlálás tájékoztatási adatbázisában egyéni igények szerint lesznek lekérdezhetők.

Hódmezővásárhelyre vonatkozó részletes adatok egyelőre nem elérhetők, de annyi látszik, hogy városunk lakossága 2011-hez képest 4 413 fő (–9,6%)-vel csökkent. Lakás viszont több van, 2011-hez képest +415 darab (+2,1%). A részletes adatokat folyamatosan töltik fel, itt elérhetők.

adatokKincses ÁronKovács MarcellKSHnépszámlálás