Legalább egy szabadstrandot minden balatoni településre!

Törvénymódosító javaslata van a DK-nak.

Törvénymódosítást kezdeményez a Demokratikus Koalíció (DK) azért, hogy minden balatoni településnek ki kelljen jelölnie a területén ingyenesen használható szabadstrandot.

Arató Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese online sajtótájékoztatóján azt mondta, az átlagos magyar családoknak idén még nehezebb lesz eljutni a Balatonra, mint a korábbi években, információi szerint tavaly 300 ezer forintba került egy minden luxust nélkülöző balatoni nyaralás egy négyszemélyes család számára, de idén ez még drágább lesz. Felmérések szerint tízből csak négy magyar család engedheti meg magának a balatoni nyaralást – jegyezte meg.  Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyre több szabadstrandot – köztük európai uniós forrásból felújítottakat – minősítenek át fizetőssé.

Arról korábban a narancs.hu is írt, hogy a Balaton-parti települések vagy az elvonások miatt keletkezett forráshiányt igyekeznek pótolni azzal, hogy korábban ingyenes szakaszokon belépődíjat szednek – vagy arról van szó, hogy egyre nagyobb szakaszok kerülnek magánkézbe.

Arató Gergely ma kiemelte: a Balaton közös kincsünk, minden polgárnak lehetővé kell tenni, hogy hozzáférjen a tóhoz, hogy ott pihenhessen, nyaralhasson.

Arató GergelyBalatonDKstrandszabadstrand