Lázár nem vonatozik Magyar Péterrel, az erre meghívta egy sörre a restibe

Az Építési és Közlekedési miniszter Facebook posztjában leírta, hogy mire hajlandó és mire nem. Magyar Péter erre közölte, ha nem akar vonatozni, akkor egy pohár sörre áll a meghívása a restiben.

Lázár János Facebook posztjában közölte, hogy szívesen egyeztet a Tisza Párt elnökével, de nem akarja beengedni a sajtót a találkozójukra.

Magyar Péter előbb bejárást, majd találkozást kért. Mindkettőre igent mondtam. Aztán valami egészen mást kért. Tegnap már megkapta erre is a választ. Nemet mondtam. Elsőre értette is, most, másnapra már nem. Úgy látszik, szükség volt egy új fb-posztra. Magyar Péter mehet bárhová a vasúton, a munkáját segítjük, titkunk nincs, a vasút állapota közös örökség és közös érdek. Velem is beszélhet, akár olyan vasúti helyszínen is, amelyikről sok minden elmondható, csak az nem, hogy szebbnek mutatja a valóságot, mint amilyen. Ilyenekre tettem javaslatot, nem egy légkondicionált irodára. Úgy látom, nem az utasoknak és a vasutasoknak akar segíteni, hanem a kampányának. Az előbbiben bárkinek partnere vagyok, az utóbbiban az ellenzék vezetőjének sem. Reality igen, reality show nem. Uff.”

Magyar Péter válaszul azt írta Lázár bejegyzésére, hogy szerinte a miniszter megfutamodott, amiért nem engedi be a sajtót a találkozóra és nem megy el vele vidékre a légkondimentes vonatozásra. „Nem akartad kockáztatni, hogy Ózdról a fővárosba 2-3 óra késéssel érkezzünk meg esetleg kamerák és utasok előtt. (…) Gondolom vasutasokkal sem szívesen beszéltél volna az embertelen munkakörülményekről. Sajnálom, hogy a batidai kastélyodhoz vezető alsóbbrendű út 3,5 milliárdos felújítására nem tértél ki. Mondjuk ezen sem csodálkozom. A hív a vasút, vár a Lázárból milyen gyorsan lett áll a vasút, fél a Lázár…
Ha mégis meggondolnád magad, a pohár sörre áll a meghívásom
.”

FacebookkameraLázár JánosMagyar PéterMávSörvonatozás