Lázár kegyet gyakorolt, a Kutyapárt pedig keményen visszaszólt a „kegyes földesúr”-nak

Tegnap írtunk róla, hogy Lázár János azt nyilatkozta a Blikknek, az ő kifejezett kérése volt, hogy ne rúgják ki a MÁV-tól azt a kutyapártos aktivistát, aki a minap szabadidejében felfestette a Nernia – Lázár János kastélya feliratot a batidai vadászkastélyhoz vezető út aszfaltjára. A szegedi MKKP facebook-oldalán megírta, mit gondol a „földesúri kegy”-ről – különös hangsúllyal a MÁV már Lázár által is emlegetett etikai kódexére.

Tegnap hozta le a Blikk Lázár János építési és közlekedési miniszter nyilatkozatát, mely szerint az ő kifejezett kérése volt, hogy ne rúgják ki azt a MÁV-dolgozót, aki mellesleg kutyapárti aktivista, és – mint megtudtuk, szabadidejében – politikai véleményt nyilvánított a batidai vadászkastélyhoz vezető útnál. „A politikai aktivizmusnak az a formája, amelyet munkatársunk gyakorolt, ellentétes a MÁV-csoport etikai szabályaival és évtizedes gyakorlatával, így megalapozhatta volna akár az érintett munkavállaló azonnali elbocsátását is. Külön, határozott kérésem volt, hogy ez ne történjen meg” – írta a miniszter, hozzátéve, „A véleménynyilvánításnak is van, kell legyen világos határa: az utasok lehető legjobb minőségben történő kiszolgálását politikai érdekből vagy céllal senki sem gátolhatja, hogy aztán a saját vélt igazát bizonygassa azzal.”

A szegedi MKKP tegnap hosszú posztban elemezte a miniszter gesztusát. Szerintük egy szabad, demokratikus országban fel sem szabadna merülnie annak, hogy egy miniszter kirúgasson valakit amiatt, mert kinyilvánította a politikai véleményét. Utalnak a Promenád24 azóta elhíresült cikkére is, amelyben azt a kérdést tették fel az aktivistának címezve, „nem találja aggályosnak, hogy oda rondítson, ahonnan a napi betevőre valót kapja”.

Azt a látszatot keltve, mintha egyrészt egy kegy lenne, hogy valaki valahol dolgozhat, ezért hálásnak kell lennie és meg ne merjen szólalni, örüljön, hogy kap valamit a nagy urak asztalától lehullva

– fogalmaz erre reagálva a Kutyapárt bejegyzése. Mint írják, a valóság ezzel szemben az, hogy egyrészt a „passzivistájuk” semmilyen negatív megjegyzést nem tett a MÁV-ra, nem kritizálta, és a MÁV, mint szereplő, az egész történetben csak akkor jelent meg, amikor a Promenád24 azt felhozta.

Végül pedig felteszik a kérdést, ha már etikáról van szó, hogyan kerülhettek ki nyilvánvalóan a MÁV-tól egy alkalmazottjuk személyes adatai a portálhoz. Idézik a MÁV etikai kódexét, melyben ez áll: „A Vállalatcsoportba tartozó valamennyi gazdasági társaság és üzleti partnerei, valamint tulajdonosa számára az információk és adatok fontos vagyonelemek, ezért működési folyamataikban és tevékenységükben résztvevő valamennyi munkavállaló és üzleti partner kötelessége az általuk kezelt (keletkezett, érkezett, tárolt, stb.) adatok és információk bizalmasságáról, sértetlenségéről, hozzáférhetőségének védelméről, továbbá célhoz kötött felhasználásáról gondoskodni.

Az pedig elképzelhetetlen egy jogállamban, hogy egy építési és közlekedési miniszter sértődése miatt a MÁV felsőbb vagy alsóbb vezetéséből valaki az általa kezelt adatokat jogosulatlan félnek kiadja és ez a jogsértés kivizsgálatlan maradjon. Igaz, János?

– teszik fel végül a költői kérdést, a poszt végére pedig zárójelbe odaírták a cikk szerzőjének a nevét is, „Csak hogy ne kelljen nyomozgatni meg keresgetni srácok”.

Itt volt a felirat, amit azóta eltüntettek, bár nem sikerült nyomtalanul.
kastélykutyapártLázár JánosMÁVMKKP