A tárcavezető szerint semmiféle politikai tisztogatásról nincsen szó, csupán most fogyott el a hónapokig kitartó miniszteri türelem, ugyanis „nem kötelező a kormánynak dolgozni”.
Nem tudom, és nem fogom soha elfogadni, hogy valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartom, hogy valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen. Mindez összeegyeztethetetlen a közszolgálattal. Nem kötelező a kormánynak dolgozni, bizonyára a piacon is szükség van ilyen jó szakemberekre
– írta még csütörtökön este Facebook-posztjában Lázár János építési és közlekedési miniszter. Mindezt azt követően jelentette ki, hogy Magyar Péter szintén csütörtökön arról posztolt a Facebookon, hogy egy nappal azután, hogy Tarr Zoltán tiszás EP-képviselő feleségét lefokozták az Építési és Közlekedési Minisztériumban, azonnali hatállyal ki is rúgták. Magyar Péter szerint a minisztériumi karácsonyi ünnepség után az ügyfélkapun keresztül, érdemtelenségre hivatkozva, azonnali hatállyal, húsz év munkaviszony után, végkielégítés nélkül távolították el a tárcától.
Lázár János bejegyzésében leszögezte, hogy minisztériumában tiszteletben tartják a munkatársaik magánéletét és politikai meggyőződését, így külön kiemelte, hogy Jékely Berta kirúgásának szakmai okai voltak. „Éppen ezért a házastársának aktív politikai szerepvállalása óta eltelt több hónap alatt türelmesen tekintettünk Jékely Berta egyre fokozódó politikai aktivitására. Lefokozásának szakmai okai voltak: a minisztérium több területet és számos munkatársunkat érintő átszervezést hajt végre a hatékony munkavégzés érdekében” – jelentette ki a tárcavezető.