Laza programok a Cseresnyésben

A tanév végéhez és a gyereknaphoz közeledve május 17-én, kedden, a Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégiumban a lazulásé volt a főszerep.  

Az időjárás bizonytalansága miatt a rendőrséggel közösen szervezett közlekedésbiztonsági rendezvény a kollégium ebédlőjében zajlott. Dr. Mándoki Anna, bűnmegelőzési tanácsadó előadása és a KRESZ teszt kitöltése után praktikus ajándékokkal értékelte a csapatok munkáját. A diákok kipróbálták a részeges és drogos szemüveget is. Így humoros formában tapasztalhatták meg a közutakon korán sem vicces, sőt veszélyes állapotot. 

A kollégium aulájában a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke, Balogh Ernő és évek óta odaadó önkéntes segítőjük, Ágostonné Zsóka látta el tanácsokkal az aktívan érdeklődő diákokat. A babérokat mégis Virsli, a bájosan kevert fajtájú, mentett kutya-öregúr aratta le. Jelenlétében jó néhány fiatal mesélt szívesen saját befogadott kutyájáról. Az állatvédő szakkör nevében Karádi Ágnes egy nagy, elkülönítésre alkalmas kalitkával köszönte meg az Egyesületnek az elmúlt évek során tartott hasznos előadásokat. 

A program legnépesebb tábora a Sportcentrum műfüves pályáján gyűlt össze. A sportszakkört vezető nevelők irányítása mellett focizhattak lányok és fiúk egyaránt. A cél a mozgás öröme volt, ami kedvet csinálhat az aktív sportoláshoz, és ezzel az egészséges életmód népszerűsítéséhez is. A barátságos mérkőzések során mindenki jól érezte magát, és új tehetségek villantak föl.

A délutáni programon résztvevő minden diák jutalma egy tábla csoki volt a Dr. Sipka Sándor Kollégiumi Kulturális Alapítvány jóvoltából. 

A „Lazulj el!” rendezvényt igazi meglepetésként a hosszú korlátozások után Csapó Marci jóvoltából diszkóval zárhatták a fiatalok. 

Cseresnyésgyereknapkollégiumlazulásprogramtanévvége