Krupiczer Ferenc: igyekeztem a legjobb tudásom szerint végezni a képviselői munkát

A mai naptól kezdve új települési képviselője van a Kertvárosnak. Az én mandátumom lejárt. Az elmúlt ciklusban igyekeztem a legjobb tudásom szerint végezni a munkát – írta közösségi oldalán Krupiczer Ferenc, leköszönt önkormányzati képviselő kedden.

Összegzésében úgy fogalmazott, ,,képviselőként azt tartottam helyesnek, hogy a döntéseimet ne befolyásolja egyetlen egy párt sem. Ezért is voltam mindig pártonkívüli. Ezen ezután sem szeretnék változtatni.” Hozzátette, nem mindig sikerült elérnie a célját a szavazások során, hiszen a többség akarata a döntött. Így szerinte óhatatlanul bekerült az országos politika a döntésekbe.

Rejtélyes módon arról is írt, hogy ,,az a politika, mely egy új – a régi politikusok lecserélését követelő – ellenzékiséget pártol, de közben saját új pártot szervez és épít, az hazug politika.”

Végül azt kívánta, hogy Hódmezővásárhely megfelelő módon fejlődjön és reméli, hogy az új képviselők lesznek annyira bölcsek és bátrak, hogy csak a város fejlődését nézik és ,,nem hódolnak be a polgármesteri utasításnak.”


Krupiczer Ferenc 2019-től 2024-ig a Tiszta Vásárhelyért-Mindenki Magyarországa képviselője volt. Az idei választáson a Kőfal Egyesület jelöltje volt a kettes körzetben, de nem jutott mandátumhoz.

HódmezővásárhelyKertvárosKrupiczer Ferencvásárhelyi hírek