Az állami tulaj bővítette a szegedi kerékpárutat

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. elsősorban a lakott területen kívüli, főutakkal párhuzamos vagy törzshálózati kerékpárút-szakaszokat kezdte átvenni 2018 tavaszától.

Az elmúlt két évben az állami cég több mint ezer kilométernyi kerékpárút kezelését vette át az önkormányzatoktól, – jelentette be Mosóczi László az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Szatymazon Szatymaz-Szeged kerékpárút újonnan épült szakaszánál tartott sajtótájékoztatón.

Mint elmondta, a kormány ezért döntött úgy, hogy bevonja a fenntartásba a 32 ezer kilométeres állami közúthálózatot kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t is. A cég mérnökségi hálózatára és szakembereire alapozva a korábbinál magasabb színvonalon, megbízhatóbban tudja ellátni a kerékpárutak fenntartását – közölte.

Az állami cég elsősorban a lakott területen kívüli, főutakkal párhuzamos vagy törzshálózati kerékpárút-szakaszokat kezdte átvenni 2018 tavaszától. A négyezer kilométernyi hálózat mintegy negyede felel meg ezeknek a kritériumoknak, így az átadási folyamat lényegében lezárult – tudatta az államtitkár.

Az újonnan épülő elemekkel – amelyek közül a politikus példaként említette az Eger-Egerszalók összeköttetést vagy a Tisza-tó teljes körbekerékpározhatóságát biztosító utakat – még gyarapszik az állami kezelésben lévő szakaszok köre.

Kilencezer kilométer

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a cég a kerékpárutak üzemeltetése érdekében már 15 speciális traktorral bővítette járműállományát, újabb öt ilyen eszközt vásárol, és emellett a régi berendezéseiket is alkalmassá tette e feladatok ellátására.

Elhangzott: Magyarországon több mint 9 ezer kilométer kerékpározásra ajánlott „létesítmény” található, ezek nagyobb hányada kerékpározásra kijelölt út, például kis forgalmú utca, árvízvédelmi töltés, erdészeti út.

Hozzátette: országszerte mintegy 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút szolgálja a biciklizőket. 2010 óta mintegy 1300 kilométer új kerékpáros-útvonal fejlesztése történt meg Magyarországon – közölte az államtitkár.

biciklibicikliútkerékpárkerékpárútközlekedésSzatymazSzeged