Közérdekű munkát kaphat a Momentum sajtótájékoztatóján verekedő férfi

Az eset még 2021 októberében történt Budapesten a Széll Kálmán téren. A 48 éves férfi hangosan szitkozódott, majd több politikust is megpofozott, köztük Fekete-Győr Andrást. Tárgyalás mellőzésével születhet döntés, közérdekű munka büntetést kaphat.

Tavaly október 11-én, délután, a Momentum a II. kerület, Széll Kálmán térnél sajtótájékoztatót tartott. A vádlott a sajtótájékoztatót többször is kiabálással, illetve hangos szidalmazással zavarta meg. Amikor a párt egyik elnökségi tagja felszólította, hogy ne zavarja a rendezvényt, a férfi megpróbálta megütni a politikust, aki azonban maga elé emelte a karját, ezzel az ütést elhárította.

Ezt látva, a párt sajtóreferense is felszólította a férfit, hogy fejezze be ezt a viselkedést, amire a férfi tenyérrel megütötte őt. Később az elkövető – továbbra is szitkozódva – még felrúgott egy mikrofonállványt is, majd ezután kis időre elhagyta a helyszínt. Amikor befejeződött a sajtótájékoztató, a férfi visszament a rendezvény helyszínére, és a párt elnöki tisztségéről leköszöntő politikust arcon ütötte.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a 48 éves férfit garázdasággal vádolja, és vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, így a vádlottal szemben büntetővégzéssel, közérdekű munka büntetést szabjon ki.

bűncselekménygarázdaságMomentum