Középiskolások vívtak vármegyei haditornát Vásárhelyen

A vármegyéből 16 középiskola csapata vívott meg egymással ma délelőtt a vásárhelyi laktanyában rendezett X. Országos Haditorna Versenyen, ahol többek között fegyveres váltófutásban, kézigránát dobásban, akadálypályán és lézerfegyveres lövészetben is rajthoz álltak. A tornát a Kratochvil kadétjai nyerték.

Minden erejüket és ügyességüket beleadták a középiskolai csapatok tagjai a vásárhelyi laktanyában rendezett X. Országos Haditorna Verseny számaiba. Molnár Zsolt dandártábornok, a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnoka a verseny előtti köszöntőjében azt mondta, hogy a haditorna nem csak a versenyszellemet, de a honvédség melletti elkötelezettséget is jelenti. – Ez a verseny katonai jellegű megmérettetés. Mindannyian győztesek, hiszen olyan pálya iránt érdeklődnek, amely életük hosszú szakaszát jelentheti, és az ország védelmét szolgálják. A haditorna katalizátor is lehet e pálya iránt. A Magyar Honvédség hosszú távon számít az önök és szüleik támogatására – emelte ki.

Versenyző 16 csapat tagjai az egyes állomásokon – többek közt – fegyveres váltófutásban, kézigránát dobásban, akadálypályán és lézerfegyveres lövészetben is megmérették magukat.

– A testnevelés tanárom hívott meg a versenyre. Kézilabdázok már egy pár éve, úgy gondolta, megfelelő csapattag leszek – mondta Baranyi Milán, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola 12. b-s diákja, aki úgy készült fel társaival a versenyre, hogy a laktanyában gyakorolták a gránátdobást és a lézerpuskával való lövést. A futást azonban már nem itt, hanem a sportcsarnokban. – Nagyon versengő típusú ember vagyok, nagyon szeretem kipróbálni magam az élet minden területén. Ez egy pont olyan versenyt, amit nem hagyhattam ki, szeretek futni, lőni, ezért ez a verseny felejthetetlen élményt jelent a számomra – tette hozzá.

– Az Országos Haditorna Verseny a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére indult és zajlik minden évben. Ősszel a vármegyékben zajlanak a selejtezők, ahonnan a győztes csapat az országos megmérettetésen vehet majd részt Balatonakarattyán, ahol az országos bajnoki címet is kiosztják – mondta Pontyik Pál őrnagy. A Csongrád-Csanád vármegyei toborzó iroda vezetője szerint toborzás szempontjából is fontos ez a verseny, hiszen a résztvevőket szeretnék játékos formában megismertetni azokkal a katonai feladatokkal, melyeket 18 éves koruk után komolyan kellene űzniük. Hozzátette: tavaly óta Hódmezővásárhely rendezik a versenyt, melyre Szegedről, Vásárhelyről, Makóról, Szentesről és Csongrádról is érkezett csapat.

A versenyt két olimpikon is megtisztelte: a Tokiói Olimpián bizonyított Nagy Péter súlyemelő és Rescsik Csaba, a Párizsi Paralimpián 7. helyezést elért sportlövő.

Nagy Péter súlyemelő olimpikon (balról) és Rescsik Csaba paralimpikon (jobbról)

– Kell, hogy az embernek legyen álló- vagy tűrőképessége egy haditornán vagy egy versenyen, mert nem mindig ideálisak a körülmények. Ha valaki tud ezekhez alkalmazkodni, az meg is tudja nyerni a versenyt, vagy itt a haditornán felvinni a csapatát a legjobb helyre. Nekem a sport nagyon sok mindent megtanított: fegyelmet és sokszor olyan készségeket is, melyeket egy munkahelyen vagy tanulmányai során is bárki fel tud használni – mondta a paralimpikon.

A csapatok zömét fiúk adták, de a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum csapatában lányok is helyt álltak. – Tegnap lőttünk az iskolában, így készülve fel a lövészetre, de tesi és önvédelem órákon is gyakoroltunk – árulta el a hét éve kézilabdázó Kőházi Dalma Mira. Az edzőterembe járó Konczik Anna pedig azt mondta, hogy a katonai pályát tűzte ki célul magának. A két 11. osztályos diáklány szerint a gránáthajítás volt a legnehezebb, amit végre kellett hajtaniuk. Kúszni, futni és hajítani is kellett egymás után, ráadásul hol állva, hol fekve, hol térdelve.

A csapatoknak az álló- és a tűrőképességre tényleg szükségük volt, különösen a kézigránát dobásban, mely része volt, hogy gumikarabéllyal felszerelkezve hason kellett átcsúszni a pálya hálóval fedett részén, ráadásul a vizes füvön, majd ezt követően kellett célra dobni a kézigránáttal.

Az akadálypályán pedig nem csak az akadályokat kellett megmászni, legyőzni, de még egy nagy méretű abroncsot is el kellett húzni.

A haditorna végeredménye:

  1. helyezett: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium – Hódmezővásárhely
  2. helyezett: Baptista Gimnázium és Technikum „B” Csapat – Szeged
  3. helyezett: HSZC Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola – Hódmezővásárhely
  4. helyezett: Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum – Szeged
  5. helyezett: Németh László Gimnázium és Általános Iskola – Hódmezővásárhely
  6. helyezett: HSZC Pollák Antal Technikum – Szentes
Hódmezővásárhelylaktanyaprszágos haditornaVásárhelyvásárhelyi hírek