Köszöntötték az érettségizett bethlenes diákokat

Ma délután kapták meg a Bethlen Gábor Református Gimnázium 12. B. osztályos diákjai az érettségi bizonyítványukat, és Márki-Zay Péter polgármestertől a város ajándékait.

A gimnázium emeleti könyvtárában ma délután tartott ünnepségen Bovier Hajnalka igazgató köszöntötte a már elballagott és leérettségizett 12. B. osztály diákjait. – Remélem az érettségire és az elmúlt négy évre is szívesen emlékeztek vissza. Örülünk, hogy velünk töltötték ezt a négy esztendőt – emelte ki, s azt kívánta a diákoknak, találják meg a boldogságukat az életben.
Márki-Zay Péter polgármester az érettségizett osztályt köszöntve azt mondta, örömmel hallotta a szép eredményeket.

A 12. B. osztály tagjai kiváló érettségi eredményeket értek el


– Csak rajtatok múlik, mit fogtok elérni az életetekben. Nincs előttetek akadály – hívta fel a diákok figyelmét a 33 évvel ezelőtt ugyanebben az iskolában maturált városvezető.
Azt hangsúlyozta a végzősöknek, hogy bárhová is sodorja őket az élet a világban, Vásárhelyen mindig otthon lesznek. A város mindenkit visszavár.
A végzősök az érettségi bizonyítványukat az iskolától kapták meg. A várostól az emléklap, a városismertető kiadvány, valamint Szent István intelmei mellé egy 10 alkalomra szóló strandbelépőt és (Gyöngyösi Ferenc alpolgármester ötlete alapján) belépőt kaptak arra az érettségi bulira, melyet június 30-án négy DJ részvételével rendeznek majd a Fekete Sasban.

A város vezetése a hagyományok szerint idén is valamennyi középiskola végzőseit, közel 370 diákot köszönti vagy köszöntötte.

Bethlen Gábor Református GimnáziumérettségiköszöntésMárki-Zay Péter