Kosárlabdázó és focista nevével bővült a vásárhelyi sportcsarnok dicsőségfala

Czuprák László Ákos és Enyedi Sándor is emléktáblát kapott ma a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalán.

Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjében elmondta, hogy két újabb névvel bővül a sporcsarnok Akikre büszkék vagyunk emléktáblája: Czuprák László Ákoséval és a tavaly elhunyt Enyedi Sándoréval.

Czuprák László Ákos sportpályafutását a Bethlen gimnáziumba kezdte, ahol Balogh Imsi szerettette meg vele a kosárlabdát. A gimnáziumi csapatával országos döntőt is játszhattak. 16 éves korában már a felnőtt csapatot erősítette. Innen folytatódott sikeres pályafutása, mind versenyzőként, mind edzőként. A kosárlabda szeretetét 2 gyermeke is örökölte. Reméli, hogy Benedek, másfél éves unokája is tovább viszi a kosárlabda szeretetét. Czuprák László Ákos jelenleg a Vásárhelyi Kosársuli edzője.

Czuprák László Ákos az oklevéllel

Posztumusz kapott emléktáblát Enyedi Sándor labdarúgó, aki 15 évesen debütált kapusként, és kiváló teljesítményének köszönhetően hét teljes éven keresztül kihagyhatatlan volt a kezdőcsapatból. Védéseivel sok emlékezetes percet szerzett a lelkes vásárhelyi szurkolóknak. Erre egész életében nagyon büszke volt. Védett a Honvédban, a Dózsa megszűnése után a MÁV-HMTE, majd a MEDOSZ aktív labdarúgója, majd edzője lett. Egész életében arra törekedett, hogy a rábízott gyerekeknek a labdarúgás szeretetén túl átadja azokat az értékeket is, melyeket a saját életében a legfontosabbnak tartott: azaz tisztességre, becsületre, szorgalomra tanította őket. Tanítványai a mai napig is tisztelettel és szeretettel emlékeznek rá.

Enyedi Sándor elismerését az özvegye vette át

Az emléktáblákat Enyedi Sándor özvegye és családja, valamint rokonai, ismerősei, tisztelői és barátai jelenlétében Czuprák László Ákos és Márki-Zay Péter leplezték le.

Czuprk LászlódicsőságfalHódmezővásárhelyHódtói sportcsarnokMárki-Zay PéterVásárhelyvásárhelyi hírek