Négy évvel ezelőtt, 2020. március 28-án rendelték el Magyarországon az első kijárási korlátozást, amelyet aztán számos járványügyi intézkedés követett. A járvány már a múlté, vannak azonban olyan családok, ahol ez az időszak kitörölhetetlen nyomot hagyott: Magyarországon több mint 1600 gyermek veszítette el valamelyik szülőjét a Covidnak köszönhetően – írja közleményében a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért.
– mondja Tamás, aki 2021 áprilisában veszítette el akkor 38 éves feleségét.
Tamás felesége a várandóssága 21. hetében járt, amikor a koronavírus-fertőzés okozta nehézlégzés miatt kórházba került. Adriennt már az intenzív osztályon ápolták, és a keringését is támogatni kellett, amikor kiderült: kisbabáját a vártnál jóval korábban, sürgősségi császármetszéssel kell megszülnie. Kislánya 2021 március végén 770 grammal jött a világra, Adrienn pedig alig néhány nappal élte túl gyermeke születését.
Tamásnak szinte ocsúdnia sem volt ideje a gyászból: az akkor még inkubátorban fekvő koraszülött kisbabájáról, valamint két és fél éves kisfiáról egyaránt gondoskodnia kellett.
A Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért célja, hogy gondoskodást nyújtson azoknak a gyermekeknek, akik a koronavírus-világjárványban veszítették el egyik vagy mindkét szülőjüket. Az alapítvány olyan támogatást kíván nyújtani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz, vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes saját magáról gondoskodni.
A koronavírus-járvány miatt világszerte csaknem 7 millió ember veszítette életét, Magyarországon pedig mintegy 48 ezer ember halt meg a Covid következtében. A koronavírus-járványnak köszönhetően eddig több mint 10 millió gyermek maradt árván. A gazdaságilag elmaradottabb régiókban mind a Covid által okozott halálesetek száma, mind az árván nevelkedő gyermekek száma magasabb: Dél- és Dél-Kelet-Ázsiában mintegy 2,7 millió, Afrikában pedig csaknem 2,2 millió gyermek veszítette el legalább egy szülőjét.
Magyarországon a Covid-járvány miatt több mint 1600 gyermek maradt árván. A koronavírus miatt árván maradt gyermekekről 2021 óta itthon a Regőczi Alapítvány is gondoskodik.
– magyarázza Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó, meseterapeuta.
A szakértő hozzáteszi: a gyermekek gyásza függ a gyermek életkorától és személyiségétől is. Fontos azonban, hogy a gyerekek értsék: ők egy traumatikus esemény túlélői, és az ettől való távolodás segít az hétköznapi életbe való visszazökkenésben.