Konferencia a mezőgazdasági karon

Vadgazdálkodásról, takarmányozásról, tanyakutatásról is tartottak előadásokat a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó rendezvényen a mezőgazdasági karon. A doktori programok szerves része, hogy a hallgatók ismertessék a kutatásaik eredményeit, ezen a konferencián erre kaptak lehetőséget a doktoranduszok.

Mikó Edit dékán a rendezvény apropóján elmondta: „Nem lehet öncélú a kutatásunk, mert problémákat keresünk, ezekre a problémákra keressük a válaszokat és ezek csak úgy működhetnek, ha együttműködnek a gyakorlattal.”

Nem lehet öncélú a kutatás, mondta Mikó Edit dékán

Kovács Helga a hátrányos helyzetű kisteleki járással foglalkozik. „Kutattam a társadalmi helyzetet, azt, hogy milyen a társadalmi összetétel, illetve mi határozza meg az odavándorlást, az elvándorlást, a népesség számának az alakulását. Ezen kívül vizsgáltam a gazdasági kérdéseket, a gazdasági kérdések kapcsán kiemeltem a mezőgazdaság, illetve a turizmus szerepét, hiszen a mezőgazdaság itt a térségben is egy meghatározó ágazat, úgy ahogy a kisteleki járásban is.”

Beier László István a fogoly élőhelypreferenciáit vizsgálta
Beier László István a fogoly élőhelypreferenciáit vizsgálta

Beier László István Franciaországból hozott fogolytojásokat, egy sárga kotlóstyúkkal keltette ki, hogy a később szabadon eresztett fogolyfiókák élőhely preferenciáit vizsgálhassa.

Ghánából, Tunéziából és Indiából is érkeztek szakemberek, akik a hódmezővásárhelyi egyetemi karon kutatnak. Tudományos kutatások gyakorlati vonatkozásai és társadalmi hasznai című konferencián a mezőgazdasági kar külföldről érkezett doktori hallgatói is előadtak, akik tanársegédként is oktatnak a karon.

előadásHódmezővásárhelymezőgazdasági karvásárhelyi hírek